Berlintől a Káli-medencéig: Somló Dániel egyedülálló nemzetközi zeneipari pályát jár be

Másfél évvel ezelőtt alapítottad meg Catharsis nevű nemzetközi bookingügynökséged. Milyen úton jutottál el ide, és miért éppen a booking vonalat választottad?

Hosszú és rögös út vezetett idáig. Bő másfél évtizede dolgozom a zeneiparban, és ez idő alatt nagyon sok területen kipróbálhattam magam. Régóta foglalkozom promoterkedéssel – események, rendezvények, fesztiválok (többek között az Inota) szervezésével – és előadók pályára állításával. Néhány meghatározó hazai projekt mellett (például Balcony TV) általában inkább nemzetközi projekteken dolgoztam, többek közt a Turbina nemzetközi bookingjával foglalkoztam a klub első évében, vagy korábban az Eastaste nevű syncügynökség A&R munkatársaként ügyködtem, amiből a Budapest Showcase Hub (BuSH) is elindult. Ezáltal az évek során organikus módon sikerült felépítenem egy kiterjedt nemzetközi kapcsolati hálót, sok hazai és külföldi előadóval kerültem nagyon személyes viszonyba. A promoterkedés és az ügynökségi munka más jellegű felelősségvállalással és másfajta rizikófaktorral jár, és egy ponton megéreztem, hogy a mentális egészségem érdekében célszerű előbbiről az utóbbi felé billenteni a mérleget. Amikor eldöntöttem, hogy ügynökséget hozok létre, jeleztem néhány, a mércém szerint megbízható és profi előadónak, hogy szívesen dolgoznék velük, ők pedig abszolút támogattak.

Miért döntöttél úgy fél évvel ezelőtt, hogy Berlinbe költözöl?

Főként szakmai okok miatt. Ahogy az összes kreatív iparágban, sajnos az alternatívabb zenei szcénában is rendkívül nehéz otthon megélni, akármekkora tapasztalata is van az embernek, hiszen természetükből adódóan sok esetben nem szakmai alapon dőlnek el a fontosabb kérdések és pozíciók. Ráadásul mindez egy sok esetben aluledukált, tájékozatlan, kiszolgáltatott és a perifériára szorult szakmai környezetben történik. A magyar mainstream zenei szcéna szereplői helyett pedig inkább a nemzetközi előadók vonzanak, ezért már jó ideje érlelődött bennem az a gondolat, hogy elköltözöm valahova Európán belül. Nem ez az első alkalom, hogy így teszek, habár ezúttal hosszabb távú az elköteleződés, mint korábban Lisszabon vagy Brighton kapcsán. Idén januárban Hollandiában, a ESNS-fesztiválon találkoztam az ugyancsak bookinggal – emellett menedzsmenttel – foglalkozó Dan Basmannal (Palace Music), aki felvetette, hogy hozzuk egy fedél alá az ügynökségeinket.

Miután mélyebben körbejártuk az összebútorozás potenciális szakmai lehetőségeit, bedobtam egy „all in”-t, mert jó ötletnek látom, hogy Berlinbe költözzek. Mindig is nagyon inspirált ez a város, ami nemhiába a világ egyik legfontosabb zenei központja. Sose árt, ha tűzközelben van az ember... Dan már egy ideje Berlinben lakik a családjával, így én is odaköltöztem. Eddig nagyon pozitívan, ígéretesen, organikusan alakul az együttműködésünk. Mindemellett továbbra is vannak Magyarországhoz fűződő projektjeim, számos esemény megvalósulásához van közöm, és örülnék, ha ezek hozzájárulnának ahhoz, hogy felvirágozzon az ország zenei élete, de sajnos valószínűleg nem fogom megélni azt, hogy a hazánknak nemzetközileg meghatározó zenei piaca legyen.

Korábban aktívan zenéltél, mostanra azonban koncertezés helyett más előadók koncertjeinek szervezésén dolgozol. Mennyire tudod kibontakoztatni és érvényesíteni a kreatív, alkotói identitásod a koncertszervezés során?

Teljes mértékben, hiszen kreatív munkának élem meg a koncertszervezést és minden promoteri vagy ügynökségi munkám. Egy általam leszervezett esemény megvalósulása során sokszor olyan örömet élek át, mintha én magam állnék a színpadon. Persze, szervezőként sok minden másra kell odafigyelnem, nem mindig tudom teljesen elengedni magam, de nagyon felemelő élmény látni, ahogy a világ bármely pontján megvalósul egy sikeres rendezvény. Sokszor nem jutok el személyesen az általam szervezett bulikra, koncertekre, de a fontosabb eseményeken azért próbálok részt venni. Például épp Averyvel volt nemrégiben egy életre szóló élményünk a lengyelországi Ravekjavík nevű butikfesztiválon, Łódź városában, ahol szerencsére „csak” ügynöki színekben voltam jelen. Ő volt a fesztivál fő fellépője, és szokásához híven most is letaglózó energiákat szabadított fel, hatalmas eufóriát és boldogságot éltünk át a szervezőkkel és a közönséggel együtt. Az ilyen pillanatokért megéri csinálni ezt az egészet.

Mesélj a zenei múltadról!

Egész életemben a dob volt a fő hangszerem, a Kőbányai Zenei Stúdióban is dobosként végeztem. Tehát hivatalos szakmám szerint dobos vagyok, és pár évig valóban ez is volt a fő tevékenységem, de az utolsó aktív zenei projektem óta – ami az iamyank live band volt nagyjából hét évvel ezelőtt – se időm, se kedvem, se energiám nem volt elmélyülni a zenélésben. Nem láttam magam körül olyan embereket, akikkel szívesen szövögettem volna közös zenei jövőt, hozzáfűzöm: nem is nagyon kerestem. Talán azért sem, mert az életem korábbi részében sem kellett keresnem ilyen embereket, mindig jöttek maguktól, valamint azért, mert akkoriban épp nagyon bedarált a szervezői munkám.

Azért időnként megtöröd a csendet a Káli-medencében…

Igen, a Balaton északi partján van egy nyaralónk – itt töltöttem a fél életem. A környékbeli barátokkal szokásunkká vált az évek alatt a kötetlen közös zenélgetés, és amikor a Covid alatt átmenetileg többen is leköltöztünk oda, unalmunkban úgy döntöttünk, csinálunk egy – a nullánál egy fokkal kézzelfoghatóbb – zenekart. Ez lett a Tarajos Hullámok, amelyben többek közt az ikertesómmal, Somló Palival, az Anima Sound Systemből ismert Magyar Borival és Maksi Csabi barátommal játszunk, akivel még a Grand Mexican Warlockban zenéltünk együtt évekig. Ez egy kizárólag nyaranta, csak a Káli-medencében aktív projekt, sehol máshol nem szoktunk fellépni. Ha valaki el akar csípni minket egy koncerten, akkor ide kell jönnie, ehhez pedig követnie kell minket a nem létező social media felületeinken, ahol informálódhat az esetleges koncertjeinkről (nevet). Ez a zenekar szerelemprojekt. Annyira ad hoc jellegű a működésünk, hogy a tavalyi nyári szezont, úgy, ahogy van, kihagytuk, nem volt koncertünk, idén pedig másfél koncertünk volt (nevet).

Hogyan indítottátok el annak idején a BuSH nevű, évente megrendezett eseményt?

Tíz éve az Eastaste projektjeként vágtunk bele Pécsi-Szabó Dénes kollégámmal, aki anno külsősként vett részt a szervezésben, mára azonban ketten maradtunk az alapítók közül. Kitartóan tartjuk életben ezt a hiánypótló fesztivált.

Mi teszi hiánypótlóvá?

Ez egy olyan sok helyszínes városi klubfesztivál, ami modern zenei stílusok mentén mutat be izgalmas, új, feltörekvő – sok esetben a saját országukban már befutott, de nálunk még nem ismert – projekteket, produktumokat Kelet-Közép-Európából. Limitáltak a budapesti lehetőségek, de igyekszünk minél több klubot bevonni az eseménybe. Idén októberben három klubban összesen hat színpadon leszünk jelen. Az Akvárium Klub lesz a fesztivál epicentruma három színpaddal – ott tartjuk a nappali nemzetközi zeneipari konferenciát is –, mellette lesznek bulik és koncertek az onnan gyalogtávra lévő Gödör Klubban és az ugyancsak közel eső Turbina mindkét termében. Az új zenék iránt nyitott budapesti közönség mellett – a showcase fesztiválokhoz hűen – természetesen a fontosabb hazai és nemzetközi szakmai szereplőket is igyekszünk megszólítani, a figyelmükbe ajánlani karizmatikus és ígéretes előadókat, akik sok esetben a következő évek meghatározó hangjai lesznek. Ugyanakkor a kezdetektől fogva van egy olyan kulturális missziónk is, hogy ezt a történelem által megtépázott, politikailag szétzilált, nyelvi, kulturális, gazdasági, edukációs és sok más szempontból kaotikus, de rengeteg potenciállal rendelkező részét a világnak felvirágoztassuk, zeneipari szempontból felzárkóztassuk, és becsatornázzuk az egyéb globális piacokba.

Miből meríted ezt a rengeteg erőt, energiát, amit a zeneipari munkálkodásodba fektetsz?

Nagy valószínűséggel édesapámtól, Somló Tamástól örököltem a hozzáállásom, a zenei gondolkodásmódom. Ő fontos és megkerülhetetlen alakja volt a magyar zeneiparnak, a beatkorszak egyik igazi utolsó mohikánja. Az LGT mellett szólóban, az Omegában, a Kexben, valamint az Atlas és Non-Stop együttesben is zenélt, rendkívüli hazai és nemzetközi karriert futott be.

Új, engem megérintő, megmozgató dalok és előadók felfedezésekor ma is ebbe a megfoghatatlan, transzcendens állapotba kerülök, mint anno, csak most már másfajta triggerek, hatások hozzák elő mindezt – de ez így van rendjén, hiszen ahogy folyamatosan változunk, fejlődünk, úgy a zenei ízlésünk is változik. Ez a lelkesítő állapot visz előre és motivál a munkámban is. Az összes projektem során az az egyik célom, hogy értékteremtő, izgalmas és valódi művészeti produktumokat mutassak meg és juttassak el a körülöttem lévő világnak, embereknek, hogy lehetőleg ők is átéljék ezeket a pillanatokat – ha ez megtörténik, boldog vagyok. Remélem, hogy a végtelenségig tudom folytatni ezt a munkát. Szóval, mindent összevetve: lehet, hogy kissé nyálasan hangzik, de a zene szeretete az, amiből erőt merítek.

Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu