Egy embernek nem csak egy arca van - TURKOVICS MONIKA

 

- Nagyon szerencsés helyzet az, amikor az ember olyan dologgal foglalkozhat, ami a hobbija. Én végtelenül vonzódom a kultúra minden egyes szeletéhez, csakúgy, mint a kommunikációhoz. Miután ez a két dolog összetalálkozott, a rémálom fel sem merülhet. Leszámítva a leadási határidőket... 

- Korábbi munkahelyedről viszont - az Országos Rádió és Televízió Testületnél (ORTT) betöltött szóvivői posztodról - éppen nem az álomállás jut eszembe. Utána megint más jött, a Nemzeti Színház kivitelezőjénél voltál kommunikációs vezető. Ezek mennyire álltak hozzád közel?

- Szerintem egy embernek nem csak egy arca van, és nem csak egy dolgot szerethet csinálni. Számomra mindig az volt a kulcskérdés, hogy abban a feladatkörben, amit betöltök, hiteles tudok-e lenni. Szóvivőként például a nagyközönséget közérthető, nem hivatali nyelven kellett tájékoztatnom a hatósági döntésekről, vagyis kizárólag közvetítő szerepem volt. A Müpában a teljes marketingkommunikációval foglalkozunk és próbálunk produkciók, alkotók, művészek tekintetében olyan exkluzív információkkal is előrukkolni, amelyekkel a közönség ritkábban találkozhat. Itt másfajta kommunikációs feladatról, inkább ismeretterjesztésről van tehát szó, szemben az előző munkahelyeimmel. Egy közös azonban mindegyikben van: a korrekt tájékoztatás.

 

 

- Időnként kifogok egy aranyhalat! De a viccet félretéve, ez egy nagyon kanyargós út volt. A jog mellett párhuzamosan hallgattam esztétikát a bölcsészkaron. A vonzódásomat meghatározta, hogy a különböző művészeti ágak mindig érdekeltek, már hároméves koromban elkezdtem balettozni, majd 15 éven át táncoltam. Az egyetem után adódott az alkalom, hogy szövegíróként részt vehettem az első "igazi" kulturális kommunikációs kampányban, ami a Bűnbeesés után című színházi produkcióhoz kötődött. Így kezdődött a kapcsolatom a szakmával, s egy életre elköteleződtem. Később dolgoztam reklámügynökségnél, az ÖRT-nél és néhány szemeszteren keresztül óraadóként pr-gyakorlatot is oktathattam a BKF-en. Tapasztalatom szerint a diák a legkritikusabb "közönség", ezért mindig alaposan készültem, hogy azt a másfél órát ne elvegyem az életükből, hanem hozzáadjam. Ezeket a feladatokat közben a legkülönbözőbb kulturális kampányok fűszerezték.

 
- Kampányokban most is bőven van részed, hiszen a Müpa folyamatosan kommunikál, legutóbbi nagy munkátok az ötéves születésnap köré szerveződött. Mennyire adsz egy-egy kampánynál szabad kezet a kreatívügynökségeteknek?

 

- Ez csapatmunka. A Mátai és Végh Kreatív Műhellyel - amelyek a Müpa arculatának vizuális elemeit tervezték és gondozzák - szerencsére nagy az egymásra találás. Ez azért különösen fontos, mert a Müpa és programjai olyan szofisztikált termékek, amiket nem lehet egy egyszerű brieffel elintézni. Mindig is igyekeztünk elkerülni a közhelyes, klisés - akár vizuális, akár verbális - kommunikációs megoldásokat és ebben nagyon jól együtt tudunk működni a teljes "Müpa-stábbal", a szervezési igazgatóságtól, a stúdión át a programszerkesztőkig. Valószínűleg mindenki sírva fakadt volna, ha a születésnapi kreatívunkon egy torta szerepel öt gyertyával. Persze néha nagyokat mosolygok, amikor eszembe jut, hogy annak idején a reklámügynökségnél egy rádióspot szövegünket hányszor dobta vissza az ügyfél.

- A Müpa egyetlen szolgáltatásában, így a kommunikációban sem engedheti meg magának a gyengébb minőséget, mert felelősek vagyunk a produkciókért és a közönségért. Ráadásul ma már olyan erős a médiazaj, annyi az információ, hogy muszáj megfogalmazni azt az üzenetet, amely ránk irányítja a figyelmet. Az ügynökségünk - csakúgy, mint a kollégáim - rengeteg ötleten dolgozik, de csak néhány kerülhet ki az "utcákra". Ám ha a megfelelő impulzus célba ér, az elismerés nem marad el: Cecilia Bartoli például kért egy eredeti darabot abból a plakátból, amivel a dalestjét népszerűsítettük.

- Mindenkihez meg kell tudni találni a 'hangot". Ha egy kereskedelmi csatornának egy muzikológus tudományosságával hívjuk fel a figyelmét a soron következő komolyzenei koncert programjára, akkor "benéztük" a médiumot. Annak egy másfajta orgánumban van - nagyon fontos - helye. De ők éppen úgy partnereink, mint ahogy a közszolgálati csatornák természetes szövetségesei egy ilyen típusú intézménynek. Meggyőződésünk, hogy a reality show-k mellett vannak azért más izgalmak is az életben: kulturális program is tud nagyon ütős lenni. Amikor pedig az ötéves Müpa TCR-jeihez kerestünk támogatókat, a médiumok - kereskedelmiek és közszolgálatiak - első szóra mellénk álltak.

 

- Bárhol, ahol jó a program és/vagy a társaság. Külföldön pedig két gyengém van, az egyik a tengerpart, amennyiben megfelelő mennyiségű felfedezésre váró, begyűjthető kagylóval van felszerelve, a másik pedig a pezsgő városok. Olyan turista vagyok, aki ha elvetődik külföldre, szeret habzsolni: tudni szeretném, hogy melyek a legizgalmasabb műemlékek (amelyek nem feltétlenül esnek egybe a turistakönyvek ajánlásaival), hogyan élnek ott a "hétköznapi" emberek, kerülni szoktam azokat az éttermeket, ahol a helyi specialitás kirakat alapon működik, de beszélő viszonyban sincs azzal az étellel és itallal, amit a helyiek tényleg fogyasztanak. És persze a szakmai ártalom: igyekszem beiktatni kulturális programokat, emellett mániákus múzeumjáró vagyok.