Egy év színház

Mióta szerelme a színház? Milyen élmények érték POSZT-válogatóként? Mi adott felejthetetlen élményt számára? És hogy érintik az őt ért kritikák? A szinhaz.org Gulyás Gábor esztétát, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatóját kérdezte, aki Zalán Tibor író, dramaturggal közösen állította össze az idei versenyprogramot.

Fiatalon rendezőnek készültél, egy ideig dolgoztál is színházban. Miért volt nagy szerelem számodra a színház? És miként változott a színházról alkotott képed az elmúlt egy évben?

Nem szeretek visszagondolni elhúzódó kamaszkorom mániákusságára. Akkoriban két nagyon különböző terület töltötte be a gondolataimat: a csillagászat és a színház. Akkoriban elég sok kőszínházi előadást láttam, de egyik sem tetszett igazán. Ács János kaposvári Marat/Sade rendezése volt az első, amelyről azt gondoltam, hogy ezt én sem tudtam volna jobban megcsinálni. Utólag nem igazán értem, mi táplálhatta a nagyképűségemet, mindenesetre később komoly erőfeszítéseket kellett tennem, hogy megszabaduljak tőle.

A megszállottságom miatt jelentkeztem színházrendezői szakra. Nem vettek fel, mert nem voltam elég jó. Elmentem Kecskemétre rendezőasszisztensnek, mert szimpatikus volt a város. A színház viszont sokkolt ? alig volt köze ahhoz, amit én erről a műfajról gondoltam. Hirtelen felértékelődtek a szememben az előző években látott előadások. Az elmúlt egy esztendőben, amikor POSZT-válogatóként olyan produkciókat is meg kellett néznem, amelyekre egyébként eszem ágában sem lett volna beülni, néha eszembe jutottak a régi kecskeméti emlékek. Ma is akad olyan színház, ahol hasonló felfogást tükröznek az előadások, mint amit akkor megtapasztaltam. Mindazonáltal a színházról alkotott képem nem változott lényegesen az elmúlt egy évben.

Zalán Tiborral illetve a segítőitekkel, Csikós Attilával és Mispál Attilával beszélgettetek arról, hogy milyen elvek, célok mentén fog zajlani a válogatás?

Tiborral az elején megegyeztünk abban, hogy nem érvényesítünk külsődleges szempontokat, s nem veszünk tudomást azokról az elvárásokról sem, amelyek egy-egy, kisebb-nagyobb befolyással rendelkező kör részéről explicit módon megjelennek. Tudtuk, hogy ezzel nem leszünk népszerűek, de fontosabbnak tartottuk az elvszerűséget. Külön pontoztuk a dramaturgiai munkát, a rendezést, a színészi alakításokat és a látványt, ezek együtteseként pedig az adott előadást ? így állt össze egy-egy sorrend, ezek egyesítéséből pedig a végleges lista.

?A túlélésnek azért nagy ára van? ? nyilatkozta Zalán Tibor annak kapcsán, hogy sikerült abszolválnotok ezt az egy évet POSZT-válogatókként. Többet követelt-e tőled a válogatói a feladat, mint amire számítottál?

Ez az egy év erről szólt. Valóban sok időt és energiát vitt el a színház. Akadt számos olyan darab, amelyet újra kellett olvasnom, mert nem emlékeztem rá, és nagyon sok jegyzetet is írtam az előadásokról, hogy megalapozottan tudjak pontozni. Ám ez összességében egy nagy szellemi kaland volt, amit jórészt élvezettel csináltam végig. Az, hogy jelentősen át kellett szervezni a napjaimat, inkább másokat érintett hátrányosan: elsősorban a családomat, másodsorban a munkatársaimat.

Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?

A sok együtt töltött idő tette lehetővé Zalán Tiborral azt az összehangolódást, amit jó érzés volt megélni. Hamar eljutottunk oda, hogy félszavakból is értettük egymást, aztán pedig már a szavakat sem kellett kimondani, anélkül is tudtuk, mire gondol egy-egy előadás kapcsán a másik. Volt néhány emlékezes egymásra nézésünk.

Van-e olyan produkció, ami neked nagyon hiányzik a listáról?

Nem láttam toronymagasan kiemelkedő produkciót, de nyilvánvalóan több jó előadás volt ebben az egy évben, mint ami végül bekerülhetett. Van néhány, amelyért különösen fáj a szívem, de a választás miatt nincs rossz érzésem, mert nem kötöttünk kompromisszumot.

A szabályzat szerint a nagyszínházba és a kamaraszínházba kellett válogatnotok. De összeállítottatok egy listát az off-programba javasolt előadásokról, és javasoltátok azt is, hogy a versenyprogramban legyen egy szobaszínházi, stúdiószínházi kategória. Hogy jutottatok erre a döntésre? Máshogy alakult volna a versenyprogram, ha nincs a fent említett megkötés (7 nagyszínházi, 7 kamaraelőadás)?

Igen. Korrektebbnek tartanám, ha külön kellene regisztrálni nagyszínpadi és kamaraelőadásokra, s az lenne az alap az egyes kategóriákban a kiválasztáshoz. Miután a regisztrált előadások többsége kamaraprodukció volt, abban a kategóriában sokkal nehezebb volt bekerülni.

A szobaszínházi vagy stúdiószínházi előadások egy olyan nagy nézőterű kamaraszínházban, mint a pécsi, nem játszhatóak, így ezeknek érdemes lenne megfontolni egy új kategória bevezetését ? úgy tudom, ez hamarosan meg is történik. Az off-részlegbe jellemzően olyan előadásokat javasoltunk, amelyek valami miatt nem voltak beilleszthetőek a versenyprogramba, de kvalitásuk okán fontosnak gondoltuk, hogy ezek is ott legyenek Pécsett.

Nyilatkoztad, jó volt megtapasztalni, milyen sok fiatal, tehetséges rendező van: egy új generáció. Mi az, amit náluk tapasztaltál? Hogy látod az ő helyzetüket, lehetőségeiket és munkájukat? Voltak-e alkotók, akikbe ?beleszerettél?, akiket felfedeztél a magad számára?

Számos jelentős művészeti projekttel és tehetséges alkotóval találkoztam. Három olyan előadást is láttam, amely végül nem került be a POSZT-ra, de olyan koherens színpadi látványt teremtettek és működtettek az előadás elejétől a végéig, amely úgy tudott egy erős jelképrendszert játékba hozni, hogy az revelatív módon szervült a karakteres rendezői koncepcióval.

Székely Kriszta rendezésében egy Odüsszeia-átdolgozás a legendáriumaink olyan női aspektusú értelmezéseként került elénk a Katonában, amelynek erős és megkapóan szép alapja volt Balázs Juli díszlete. Gyergyószentmiklóson az Albu István rendezte Három nővér az elmúlás és elvágyódás egyetemes szimbólumait Márton Erika látványvilága révén elementáris erővel fogalmazta újra. De nagy élményem volt a Widder Kristóf rendezésében látott Örkény Stúdióbeli Üvegbúra-előadás is, amelynek Kálmán Eszter tervezte díszlete önmagában egy erős vizuális metafizika-értelmezés.

Az új generációhoz tartozók munkái között feltétlenül meg kell említenem Hegymegi Máté rendezéseit (mindenekelőtt a Woyzecket a Szkénében és a Jeanne d?Arcot a Katona Kamrában), Sardar Tagirovsky Don Quijote-értelmezését Újvidéken és Idióta-rendezését Debrecenben, Tarnóczi Jakab kongeniális Schroffenstein család-rendezését az Ódry Színpadon és izgalmas Szentivánéji-értelmezését Nagyváradon, s végül, de nem utolsó sorban ifj. Vidnyánszky Attila munkáit, aki karakteres Woyzeck- és Liliomfi-rendezései mellett szerintem az elmúlt év legjobb férfi főszereplője volt A diktátor című előadásban, a Vígszínházban.

Természetesen nemcsak fiatalok nyújtottak emlékezetes teljesítményt: Bagossy László rendezése az Örkényben, majd a Jurányiban, illetőleg Radu Afrim rendezése Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen számomra szintén katartikus élmény volt. De jelentős esztétikai hatást gyakorolt rám a Botos Éva által rendezett csRSnyés is az RS9-ben. Mindez természetesen áll a beválasztott tizennégy (és összesen négy tartalék) előadás mindegyikére is.

Mit viszel magaddal az elmúlt egy évből, mi adott felejthetetlen élményt számodra?

Alighanem később derül ki, hogy mi marad meg ebből a rengeteg élményből. Most úgy gondolom, hogy például néhány nagy színészi alakítás ? például Fodor Tamás öregembere A székekből, Bogdán Zsolt kolozsvári Shylockja vagy Zsigmond Emőke Esthere az Üvegbúrából ? biztosan megmarad.

Ahogyan a székesfehérvári színház monumentális Tragédia-vállalkozása is. S persze mélyen belémivódtak a szakmai kicsinyes­ségeknek azok a megnyilvánulásai, amelyekkel civil nézőként nem kell szem­be­sül­nöm. De a legmegkapóbb élmény alighanem a művészi elhivatottságnak az a rengeteg megnyilvánulása, amely Révkomáromtól Szabadkáig, Szombathelytől Aradig számos színházi műhelyt éltet.

Megtapasztalni a hitet a művészet erejében: ez mindig jó élmény, s nekünk Zalán Tiborral az elmúlt egy évben ez sokszor megadatott. Ahogyan most végiggondoltam, azt hiszem, ezt az élményt lenne leginkább jó valahogy olyan mélyen elraktározni, hogy sokáig kitartson.

A teljes interjú a Színház.org oldalán olvasható