A Szemrevaló nyitófilmje Burhan Qurbani rendező feszes tempójú, mai társadalmi kérdéseket feszegető mozija. Október 1-jén 19 órakor vetítik a budapesti Művész moziban a 21. századba helyezett, sűrű atmoszférájú Berlin, Alexanderplatzot, mely az idei Berlinale egyik versenyfilmje volt. Albrecht Schuch a filmbeli Reinhold megformálásáért és a Kontroll nélkül-beli alakításáért megosztva nyerte el a német Oscar-díjnak is nevezett Lola-díjat 2020 tavaszán. Alfred Döblin 1929-ben megjelent regényéből korábban Rainer Werner Fassbinder készített nagyszabású tévésorozatot. Qurbani filmeposza komor utazás „a lélek sötét éjszakájába“. Október 2-án napközben a fesztivál Facebook-oldalán a filmbarátok megnézhetik a rendezővel folytatott beszélgetést – német nyelven, magyar felirattal.

Október 2-án 19 órakor a Végzet és kezdet című filmben Nora szerelme elvesztése után megismerkedik Natannal.Van egy olyan furcsa érzése, hogy valahonnan már ismeri a férfit, de nem sejti, mi az, ami összeköti őket. A vetítést követő napon a Szemrevaló FB-oldalán lesz látható a rendezőnővel, Mariko Minoguchival készült beszélgetés.

Október 3-án 19 órakor a Thomas Meyer azonos című regénye alapján készült csupaszív vígjátékot vetítik. A Wolkenbruch különös útja egy siksze karjaiba című filmben Motti az egyetemen beleszeret egy nem zsidó lányba, amit ortodox anyja tragédiaként él meg. A srác ennek ellenére elindul az önállóság és a függetlenség felé. Október 4-én Thomas Meyer író- forgatókönyvíróval nézhetnek meg egy beszélgetést az érdeklődők a fesztivál FB-oldalán.

Végül október 4-én 19 órakor a Gipsy Queen című, megrázó erejű alkotást tűzi műsorára a Művész mozi. A film főszereplője Ali büszke, bátor nő, Hamburgban él két gyermekével. Apja kislány korától azért edzette, hogy egyszer világbajnok boxoló legyen, s kitörhessen romániai nyomorúságos körülményeik közül. Ali egy véletlen folytán ismét visszatalál a boxhoz, ami az egész család életét felforgatja, s egy pillanatra úgy tűnik gyermekeit is elveszítheti. A film férfi főszereplője a Magyarországon is jól ismert Tobias Moretti. Október 5-én, 18 órakor, Hüseyin Tabakkal, a film rendezőjével Regina Rusz, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatója beszélget a Szemrevaló FB oldalán.

Budapesten október 1-4. között a Művész moziba várják a nézőket.
Október 5-8. között a Távmozin keresztül – https://film.artmozi.hu – az egész ország területéről online is megtekinthetők a filmek. Emellett október 2-5. között Debrecenben, október 6-9. között Szegeden, október 14-17.-között pedig Pécsen vetítik majd a filmeket a fesztivál partnermozijaiban.

Nyitókép: Berlin, Alexanderplatz, fotó: Stephanie Kulbach