„Mindazonáltal a leveleibe mindig beleszőtt egy-egy jó történetet, egyszer például azt, hogy ő nyerte meg a második világháborút” – mondja Sárközi Mátyás író. Nemrég kiadott Margit című könyve Vészi Margit életét dolgozza fel. Vészi személyiségéről, élete fordulópontjairól és egyéb érdekességekről is beszélgettünk vele.

Sárközy Mátyás
Fotó: Kultúra.hu/Várady Nikolett

Majd’ minden évben új könyve jelenik meg. Szigorú, meghatározott időbeosztással él?

Úgy érzem, hogy amíg termőképes vagyok, fontos minden budapesti könyvhéten új munkával jelentkeznem.

A mostani könyve ötletét mi adta?

Hosszú töprengés után úgy határoztam, hogy a kalandos életű Margit megér egy egész regényt. Eredetileg egy hosszabb novellát szerettem volna írni egy hölgyről, akinek a gimnáziumban zenei pályát jósoltak, majd festőművésznek állt, hogy végül az írás mellett kössön ki. A vége az lett, hogy semmi nem lett belőle, csak egy közepes újságíró.

Molnár Ferenc és első felesége, Vészi Margit. Ebből a házasságból született Molnár Márta, a későbbi Sárközy Márta.

Közismert Vészi Margit és Molnár Ferenc viharos házassága. Ennyire nem jöttek ki jól egymással?

1906-ban keltek egybe, majd 1907-ben megszületett édesanyám, Molnár Ferenc egyetlen gyermeke, Molnár Márta. Molnár egy lapnál dolgozott Ady Endrével, és mindketten némiképp karrierizmusból, de a főszerkesztő lányát akarták feleségül venni. Ady a Margita élni akar című versciklusában azt állítja, hogy beleszeretett Margitba. Ady nem volt partiképes, Molnár került ki győztesen a hódításból.

Állítólag Vészi Margit nem volt egy kellemes nő. Molnár Ferenc azt mondta róla, hogy Margitnak az a baja, hogy mindent mindig mindenkinél sokkal jobban tud, de azon kívül semmit. Anyám, aki csípős nyelvét Molnártól örökölte, egyszer, amikor egy levelemben beszámoltam neki Margit kilenc percig tartó téli fürdőzéséről, azt válaszolta, hogy Margit kellemetlen ember, látod, a tenger is csak kilenc percig bírta ki őt. Margittal én már az emigrációban találkoztam, és egy művelt, kedves nő benyomását keltette.

Vészi Margit

Vészi Margit hol találkozott Puccinivel?

Rómában időzve rendszeresen vett részt hangversenyeken, operaelőadásokon. Az egyik operabemutató alkalmával interjút készített Puccinivel, és mit ad Isten, megtetszett a zeneszerzőnek. Puccini nős volt, de ez nem akadályozta abban, hogy kikezdjen Margittal. Hosszan leveleztek, és amikor Margit Berlinben tartózkodott laptudósítóként, gyakran találkoztak is. Azonban nem kell valami nagy szerelmi esetre gondolni, az történt ugyanis, hogy azokon az alkalmakon nagyanyám leült a zongorához és Puccini-operákat énekelt Puccininak, semmi több nem történt.

A levelek fennmaradtak nagyanyám hagyatékában. Azokat később Londonban elárvereztük, és a befolyt összegből anyám első házasságából származó bátyám, Horváth Ádám elvégezhette a BBC televíziós-rendezői tanfolyamát. Ennek köszönhetően lett ő Magyarországon a BBC által magasan képzett rendező, több sikeres produkció megálmodója.

Fotó: Kultúra.hu/Várady Nikolett

A levelek milyen személyiséget rajzoltak ki?

A levelekből azt a tanulságot vontam le, hogy nagyanyám újságírónak merev és szürke, ellenben a személyes levelekben nagyon színes dolgokat írt. Szerettem volna, ha megírja a memoárját Molnár Ferencről, Pucciniról, a hollywoodi napjairól, amikor filmrendezőkkel találkozott. Felvetésemre azt a választ kaptam, hogy megpróbálta, de nem ment, mert arra kell gondolnia, milyen érdekes a múltja, és mennyire ócska a jelene. 

Mindazonáltal a leveleibe mindig beleszőtt egy-egy jó történetet, egyszer például azt, hogy ő nyerte meg a második világháborút. A század legelején Párizsban tartózkodott újságíróként, és betervezte, hogy kilátogat a lóversenypályára, ahol egy pilóta csodát hajtott végre, a levegőbe emelkedett és százötven métert repült. Egy hölgy akkoriban nem ment egyedül reggel öt órakor sehová. Szerencséjére épp a városban élt a család egyik közeli ismerőse, Kármán Tódor műegyetemi hallgató, és ő kísérte ki Margitot. Kármán az ott szerzett élmények után áttért a repülőmérnökségre, és több évtized múlva megszerkesztette az amerikaiak által bevetett, első lökhajtásos repülőgépet. Nagyanyám mindig büszke volt erre, hogy tevékenyen részt vett a németek második világháborús vereségében. Ebből a sok anekdotából állt össze a könyv. Én pedig voltam annyira szemtelen, hogy egyes szám első személyben írjam meg úgy, mintha Margit jegyezte volna le az életrajzát.

Kármán Tódor később Kennedy elnöktől átvehette
a legnagyobb amerikai tudományos kitüntetést, a Nemzeti Tudományos Érmet.

Vészi Margit Alicante egyik szállodájában végzett magával. Voltak arra utaló jelek, hogy öngyilkosságot tervezne?

Egyértelmű jelekről nem tudok. Nem sokkal halála előtt kikötött a városban egy nagy luxushajó, és a turisták közt Margit összetalálkozott Breuer úrral, akit még Budapestről ismert, Breuer szintén emlékezett rá. A magyarországi ismerős azt találta mondani, hogy addig úgy tudta, hogy ő pár éve meghalt. Margit ettől olyan depresszióba esett, hogy talán ráébredt arra, eleget élt már.

Szerepel a könyvben, hogy több mindenhez volt érzéke, de nem tudott kiteljesedni.

Szerintem remek portrékarikaturista vált volna belőle, több híres színészről, zenészről, íróról készített karikatúrát, azonban ezek nagy része az utazásai során elkallódott. Margit Hatvany Lajosnál maradt rajzait a cselédség dobta ki – véletlenül.

Fotó: Kultúra.hu/Várady Nikolett

Vészi Margit három könyve jelent meg a harmincas évek előtt. Elégedett velük?

Margit az írásait egy-egy jól eltalált ötletre alapozta a karakterfestés helyett. Nem szorul magyarázatra, hogy az irodalomhoz önmagában nem elég az ötlet. Margit túl modoros, nincs meg a kellő természetessége.

Idővel végleg felhagyott az írással.

Az emigrációban egy-egy riportot, visszaemlékezést közölt amerikai lapokban, de a szépirodalomhoz többé nem tért vissza.

Miért tartotta fontosnak, hogy a könyvben közzé tegye a leveleit?

A levelek kortörténeti dokumentumok, ezekből kiderül, milyen személyiség is volt Margit. A nem a nagyközönség elé való dolgokat kigyomláltam a levelekből, úgymond szerkesztett leveleket kap az olvasó.

Vészi Margit, Molnár Ferenc nagyon erős karaktereknek tűnnek. Mit gondol, a korszak is kedvezett a nagy egyéniségek kialakulásának?

A huszadik század eleje a művészet virágzó korszakának tekinthető. A polgárság és a nagypolgárság második generációja külföldet járt értelmiségi volt, megértették az új művészeti irányzatokat, vették a könyveket, járták a koncerteket, folyamatosan művelődtek. Azt érzem, hogy ezek a nagy egyéniségek manapság nem igazán tündökölnek a kortárs magyar irodalomban, és részben a tömegkultúra is felelőssé tehető ezért. Izgatottan várom, mikor jön egy következő hullám, ami után új erőre kap a magyar irodalom és művészet.

Ayhan Gökhan