Gelléri Andor Endre szegény munkáscsaládban látta meg a napvilágot Budapesten. Tanulmányait először félbehagyta, majd 1923 és 1926 között elvégezte a műszaki technikumot, és fém- és vasipari szakmából szerzett bizonyítványt, de többféle munkát is elvállalt.
Tehetségét hamar felfedezték, már tanulmányai alatt elküldte első novelláját Az Est című lapnak, amelyben meg is jelentek írásai 1924-től. Innentől kezdve pedig egy csapásra sikeres író lett. A lap tehetségpályázatán nyert ösztöndíjjal Olaszországban és Németországban járt, de pártolta őt Móricz Zsigmond, Füst Milán, és a kritikusok is méltatták munkáit, a Nyugatban is publikált. Első novelláskötete 1933-ban jelent meg Szomjas inasok címmel, amelyért Baumgarten-díjat kapott.
A második világháború alatt többször behívták munkaszolgálatra, zsidó származása miatt folyamatos üldöztetésben élt. Két munkaszolgálat közötti szabadsága alatt írta posztumusz megjelent önéletrajzát, melynek az Egy önérzet története címet adta, és csak 1957-ben jelenhetett meg. Később, 1944-ben a németek elhurcolták, előbb az ausztriai mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborba vitték. A tábor felszabadulását megélte, de a szervezete legyengült, így 1945. május közepén flekktífuszban meghalt.
Novelláiban a hétköznapokat mutatta be, hősei a társadalom perifériáján élő kisemberek voltak, olyanok, akiket közelről ismert: szállítómunkások, munkanélküliek, csavargók, lumpenproletárok. Írásainak hála az olvasók is megismerhetik ezt a világot.
Forrás: Wikipédia
