„A szövegben valódi, éles és kegyetlen konfliktusok bújnak meg” – mondta Mohácsi János rendező Molnár Ferenc Játék a kastélyban című előadásáról a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és az ELTE BTK Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék közös konferenciáján, melynek témája Molnár Ferenc életműve volt.
Az online konferencián mások mellett Mohácsi János Jászai Mari-díjas rendező is előadást tartott: a Molnár-darabok rendezése során szükségesnek mutatkozó dramaturgiai és stiláris változtatásokról beszélt. Eddig kétszer rendezte Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabját: először 2010-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban, majd 2017-ben a Miskolci Nemzeti Színházban.
Szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, ha az eredeti mű szövegét a színpadi változat miatt átírják. „Ez nem egyenlő a könyvégetéssel, hisz a polcról akármikor le lehet venni a könyvet.” A rendezési munkálatokba a kreatív munkatársaival együtt vág bele. Az egyikük az öccse, Mohácsi István, aki felveti a dramaturgiai problémákat, de Jánoson mint rendezőn áll, hogy a felkínált stiláris változtatásokat elfogadja-e vagy sem. Khell Zsolt véleményét is mindig kikéri, tette hozzá.
A rendezői színházban az írók adják a darab szerkezetét és formáját, Mohácsi számára mégis a színészek a legfontosabbak, mert minden este ők viszik a bőrüket a vásárra. „Mindenki a színészeket látja a színpadon. Időként elsütöm azt a poént, hogy
»úgyis ti fogtok égni, hisz a néző benneteket lát, nem engem«.
A szövegpróba alatt mindig kikérem a véleményüket, mert nem áll jól mindenkinek ugyanaz a szöveg.”
Mohácsi szereti, ha egy színész azt mondja: „Ez a mondat nem jó.” A kaposvári előadás szövegpróbáján a Turai Sándort alakító Kovács Zsolt még nála is jobban meghúzta a szöveget. „Nagyon oda kell figyelnem, mi az, amit szívesen mondanak, mert ők lesznek a színpadon és tudják eladni a darabot. Az írói és a rendezői siker is rajtuk áll vagy bukik” – jegyezte meg.
Mohácsi arról is beszélt, hogy egy
színpadi munka során milyen problémákkal lehet találkozni. A darab kapcsán a
házasságtörést hozta fel példának. Szerinte napjainkban ez teljesen mást
jelent, mint száz évvel ezelőtt, miközben az ember érzelmileg mindig ugyanúgy
éli meg. „Molnár Ferenc szociológiája remek, hálás vagyok érte, hiszen a műben
a társadalmi alapok tökéletesen be vannak ágyazva. A főszereplők alakjai
pontosak, és az esküvőben szereplő, félig megíratlan alakokra is lehet
támaszkodni, mert gazdagíthatók” – fejtette ki.
A nyelv folyton változik, és kérdés, hogy a néző vajon megérti-e. Ezt a problémát Mohácsi a színészekkel együtt igyekszik megoldani. Ha harmincból huszonkilencen azt mondják, hogy az adott szót vagy kifejezést a közönség érteni fogja, nagy eséllyel dűlőre jutnak, de olyan is van, hogy nem. „Molnár esetében kevés olyan szó van, amelyet nem tudok használni, és azokat is könnyű leváltani. Ha olyasvalamit hagyunk meg, aminek esetleg utána kell nézni, fennáll a veszély, hogy a nézők kétharmadát elveszítjük. Ha viszont lecseréljük, azzal a darab eredetiségét nézve »végzetes beavatkozást« hajtunk végre, mert a szigorú kritikus majd egyből a könyvespolc felé tekint, hogy a drámát lerántsa.”
Ami a nyelv durvaságát illeti, ma már nem beszélünk úgy, mint régebben, és azt sem tudjuk, hogy a néző mire érzékeny. „Csodálkozva láttam, amikor Alföldi Róbert egyik szombathelyi előadásában a legalpáribb módon káromkodtak a színpadon.
Azt hittem, hogy székek fognak csattogni emiatt a nézőtéren, de nem így történt.
Kiderült számomra, hogy a nyelvi brutalitás elfogadottabb lett.”
A harmadik felvonásban Turai Sándor az általa írt darabból a szexualitásra való célzást kihúzza, és azt mondja, hogy „rendes nő ilyet nem mond. Ez olyan erős célzás a nemi viszonyra, hogy ilyet előkelő közönség előtt nem lehet elmondani.” Kovács Zsolt ehelyett azt mondta, hogy
„ilyen közönségeset ilyen közönség előtt nem mondunk”.
Bármennyire is frappáns az előbbi, az utóbbi sokkal könnyedebb és elegánsabb.
„A műfaji megkötés engem sohasem érdekelt, felőlem lehet opera, tragédia, komédia, a rendezés során számomra a színdarab és a szituáció létezik. Kutya kötelességem kibontani a szituációt.”
Vannak írói lustaságok, amelyekre a rendezésnél nem lehet tekintettel lenni. A szövegben valódi, éles és kegyetlen konfliktusok bújnak meg. „Turai kétszer is elmondja, hogy Ádám anyja szép, csendes asszony volt; ebből arra a következtetésre jutottam, hogy a fiú »balkézről« az ő gyermeke. Ez segíti Molnár darabját, mert érthetővé válik, hogy Turai nemcsak az elmaradó premier miatt dolgozik olyan kétségbeesetten, hanem a fiát is megpróbálja a boldogság felé terelni, míg korábban nem figyelt rá.”
Ugyanilyen érdekes Turai és Annie viszonya. Mohácsi szerint ők ketten korábban szerelmesek voltak egymásba. A rendező meglepődött, hogy a két férfi, Turai és Gál mindig egy szobában alszik. A kapcsolatukban fölmerülhet a látens vagy esetleg nem is annyira látens homoszexualitás. Ezzel mégsem tudott mit kezdeni, pedig megesküszik rá, hogy alaposan átgondolta, ám a szál kibontása több kárt, mint hasznot okozott volna.
„A szerzőpáros egyébként nagy kedvencem.
Hogyan szokik össze két ilyen ember? Hogyan szeretik és gyűlölik egymást?
Hogyan veszekednek? Az egyik próbán jutott eszembe, és nagyon jó ötletnek
tartom, hogy valahányszor, amikor az egyikük kimond egy jó mondatot, abban a
pillanatban minden megáll a színpadon, és csak azzal foglalkoznak. Gál pedig
leírja. Aki írt már szöveget, tudja, hogy egy jó mondatnak nagyon lehet örülni.”
Az, amikor Turai az első felvonásban kitalálja az esti előadást, Mohácsi szerint, akárhonnan nézzük, kitüntetett pillanat. De a kaposvári előadás idején ezt még nem tudta megoldani, csak Miskolcon jött rá a megoldásra. Ahelyett, hogy Turai leordította volna Gál és Ádám fejét, elevenebb és használhatóbb megoldásnak találta, hogy épp ők ketten győzzék meg arról őt, hogy ez az a szöveg, amit az előző este hallottak. „Gált nagyon szeretem, ezért Molnárral ellentétben úgy döntöttem, hogy Turai méltó kollégájává teszem, aki észreveszi az aljasságot.”
Tetszik, nem tetszik, az előadás egy
rettenetes hazugsággal ér véget. „Ádám és Annie boldogságára gondolok. Azt sem
tartom túl elegánsnak, hogy a színdarabot a lakáj fejezi be, miközben a
történet Turaira van felépítve. Én emiatt vele is fejeztettem be. Az előadás
végén azt mondja, hogy függöny.”
Nyitókép: Görög László Turai és Szatmári György Gál szerepében Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékának próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2017. március 28-án. Fotó: MTI/Vajda János
