Játék a kastélyban

Verselő pedagógussal és daloló folkrendőrökkel éltük túl a világvégét

A moziban világvégét néztünk, a Budapest Parkban rádiót hallgattunk, de a kastélyban is jót játszottunk e heti cikkeink tanúsága szerint.

Papírízű valóság – Játék a kastélyban a Centrálban

Alföldi Róbertnek és László Zsoltnak jól áll ez a klasszikus komédia.

Hamarosan a kastélyban játszanak Alföldi Róberték

Molnár Ferenc talán leghíresebb, világsikert aratott darabját mutatja be szeptember 14-én a Centrál Színház. A Játék a kastélyban-t Alföldi Róbert, Balla Eszter, László Zsolt, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében láthatjuk.

Balla Eszter: Ne én kapjam a Kaszás Attila-díjat!

Amikor Balla megtudta, ki a másik két jelölt az utolsó körben, azt kívánta, hogy ne ő kapja a Kaszás Attila-díjat, hanem Ecsedi Erzsébet vagy Tóth Ildikó.

Megtartották a Játék a kastélyban olvasópróbáját a Csokonaiban

A Játék a kastélyban premierje március 25-én lesz a Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumtermében.

„Egy jó mondatnak nagyon lehet örülni”

„A szövegben valódi, éles és kegyetlen konfliktusok bújnak meg” – mondta Mohácsi János rendező Molnár Ferenc Játék a kastélyban című előadásáról a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és az ELTE BTK Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék közös konferenciáján, melynek témája Molnár Ferenc életműve volt.