A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc – Nővarázs előadásának képzelt helyszíne egy galéria, ahol egy kiállítás képei elevenednek meg. Ha engedünk a varázslatnak, akkor belecsöppenhetünk a művészettörténet kiemelkedő pillanataiba, miközben ezeken a műveken keresztül elénk tárul az ezerarcú Nő is, legyen akár szenvedélyes amazon, akár ihlető múzsa, önmagát kereső fiatal vagy bölcs öregasszony.

Jól emlékszem, egy pillanattal ezelőtt még egy cirkuszban voltam, azonban most lekapcsolódnak a fények, teljes a sötétség, innentől bármi megtörténhet. Újra világos lesz, de ez már nem cirkusz, hanem egy galéria, ahol a világ leghíresebb nőket ábrázoló műalkotásai állnak a térben Leonardo Mona Lisájától kezdve Szinyei Merse Pál Lila ruhás nőjén át egészen Picasso Labdán egyensúlyozó lányáig. Középen Vermeer: Leány gyöngy fülbevalóval. A festmények között kőből faragott alakok elevenednek meg: a nemek közti egyenjogúságot hirdető kislány, Kristen Visbal Fearless Girlje, Jacky Poulier La Mulâtresse Solitude című, egy Afrikából elhurcolt rabszolganő bátorságát megidéző szobra, de ebben a kiállítótérben ébred a valóra Millicent Garrett Fawcett feminista ikon is.

Egy kislány biciklizik be a térbe. De hisz ez a kislány akár én is lehetek! Nem is érti, hol van, csak tekereg, rácsodálkozik a kiállított művekre, a teremőr leteremti. Észreveszi, hogy egy mű még a lepel alatt van. Klimt A csók festménye az, ami ebben a pillanatban megelevenedik: John Laci Fosset és Krich Noémi a férfi és a nő tökéletes és elválaszthatatlan egységéről mesél. Ámulatba ejtő, hogy a két alak milyen érzéki finomsággal lesi egymás mozdulatait, pózaik szervesen egymásba kapcsolódnak, összeérnek. A férfi folyamatosan azon dolgozik, hogy megmutassa a nő szépségét, kecsességét, mozdulataiban a féltés, a gyengéd szeretet ölt testet, de a nő is épp ilyen figyelemmel van társa iránt: gesztusaiban a feltétlen odaadás, a másik iránti bizalom hangsúlyozódik, épp úgy, ahogy Klimt festményében.

Duo Fosset

Még fel sem ocsúdok ebből a varázslatból, máris megérkeznek az avignoni kisasszonyok, a Planshet Theatre pantominművészei. A lányok ötletes helyzetkomikumokból építkeznek, jópofák és önironikusak, teli vannak érzékiséggel, pajkossággal, huncutsággal. Változatos személyiségeket és karaktereket rajzolnak meg a gesztusaikkal és mimikáikkal, mintegy kimondva: a nők bizony ennyire sokszínűek és eklektikusak.

A Planshet Theatre pantomincsapata

A szerelmes és misztikus nők után a gondoskodó nagymama lép elő: Svetlana Krachinova egy Renoir-festmény alakjaként manifesztálódik. Vicces, hétköznapi élethelyzetek születnek meg a térben, a jelenetek szerethetők… Ennek ellenére érzem, hogy ez nem az én világom, éppúgy, ahogy Renoir édeskés, bájolgó festményeivel sem tudok igazán azonosulni. De nincs ezzel gond, nagy a galéria, lehet tovább menni, újabb képeket felfedezni.

Svetlana Krachinova és a macskái

Jön is egy újabb izgalom, Charles Demuth Akrobaták festménye. Az expresszív művet megjelenítő Kolev Sisters a női erőt, a hölgyek közötti titkokat szimbolizálják. Kézegyensúlyozós számukban jópár olyan pózt felvillantanak, amiről nem is hiszem el, hogy valódiak. Mert a valóságban biztosan nem lehet így megtámaszkodni a másik csípőcsontján, és az is teljesen lehetetlen, hogy bárki képes legyen hasonfekvésből úgy átfordulni a hátára, hogy közben a talpán megtart még valakit.

A Kolev Sisters

Hitetlenkedek nagyokat, de közben már újra itt vannak a Planshet Theatre csajok, akik most a csáberejükről bizonyságot téve szereznek maguknak egy-egy pasit a nézőtérről, megtanítják őket a különféle fegyverek használatára, elhitetik velük, hogy azok irányítanak, de végül mégiscsak az lesz, amit a nők akarnak.

Továbbhaladva Jean-Honoré Fragonard A hinta fesménye következik. A mű légiessége, könnyedsége köszön vissza a Troupe Skokov hintaszámában: lebegő ruhájuk és a kék fények miatt olyanok ők, mint apró lepkék, akik virágról-virágra repdesnek. Azonban könnyed szárnyalásuk mögött tűpontos és hibátlan mozdulatok vannak és a közöttük levő összhang is példaértékű. 

Megint itt a kislány, de most már valahogy más, mint amikor legelőször láttuk. Látszik rajta, beszippantották a festmények, a hatásuk alá került… Sőt, mintha kicsit ő maga is festménnyé vált volna, kezd hasonlítani Vermeer gyöngyfülbevalós leányára…

Majd hirtelen egy neonszínű pillangó repül a térbe, és bevonzza Léger trapézon lebegő artistáit. A Flying Wulber a mozdulatlan festményt elképesztő lendülettel és dinamizmussal tölti meg. Trapézszámukban megkapó magabiztossággal pihenni küldik a gravitációt: szédítő magasságban látványos ugrásokkal, szaltókkal lengedek át egyik trapézról a másikra. A lányok nőiességük és csáberejük teljes tudatában mosolyognak a nézőkre, a férfiak pedig macsó kisugárzással veszik célba a szívünket. Hatalmas erő van ebben a „képben”, így még akkor sem rendülünk meg, amikor az egyik férfi lezuhan, hiszen tudjuk, hogy a következő próbálkozás úgyis sikerülni fog.

The Flying Wulber

A következő képnél, Munch sikolyánál valóban elszabadulnak az energiák: a Rocksisters három csaja dögös és vagány illúziószámmal lép fel. Erős női energiák, dinamizmus, határozottság, szexi koreográfia és fűtött erotika hatja át a produkciót. A lányok megmutatják: a női létnek van egy állatias arca is.

The Rocksisters

Ezután Svetlana Krachinova vadászmenyétekkel idézi meg Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című festményét. A párhuzam izgalmas, a jelmez szintúgy, de maga a szám továbbra sem érint meg.

A hermelines hölgyet követően jön az Odyss Contortion. A négy mongol lány különféle építményeket rak össze a testéből: kecses szoborkompozíciókká állnak össze. Lautrec Cirkuszát idézik meg a Mongol Állami Cirkusz artistaművészei, akik egy különleges világba repítenek. Deszkaszámuk lélegzetelállító, azonban engem sokkal inkább autentikus jelmezeik nyűgöznek le. 

Az Odyss Contortion

A kislány ezzel végig is járta a galériát, most már teljesen átlényegült, még azt a bizonyos gyöngyfülbevaló is bekerült a fülébe. Elköszönne, de észreveszi, hogy az egyik talapzat üresen áll, arról hiányzik a szobor. Ám már erre sem kell várnunk: helyére kerül Józsa Judit dr. Hugonnai Vilmát, az első orvosnőt ábrázoló műve is, ami az önfeláldozó nő jelképeként értelmeződik ebben a térben.

Finálé

A galériát végigjárva izgalmas képekkel találkoztunk, miközben a női lét különféle aspektusai is megelevenedtek. Mindehhez kitűnően társul az élőzene, aminek alapját Muszorgszkij Egy kiállítás képei ciklusának sétatémája adja. Ez éppúgy összefűzi a különböző karakterű tételeket, mint most az egyes produkciókat.

Nyitókép: A Mongol Állami Cirkusz produkciója

Fotó: Urbán Ádám/Fővárosi Nagycirkusz