Egy legendás kerámiaműhely legfrissebb alkotásai

Program

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal immár több mint negyedszázada Hódmezővásárhelyen, a kerámiaszimpóziumok alkotófolyamataiban. Az elmúlt évi művésztelep ideje alatt készült alkotásokból március 20-án nyílik beszámoló kiállítás az Alföldi Galériában.

Vásárhelyi Kerámia Szimpózium
Fotó: Alföldi Galéria

Tavaly ősszel öt héten keresztül tizenhárom ipar- és képzőművész alkotott közösen a XXVI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium keretében Hódmezővásárhelyen. A több mint 25 éves múltra visszatekintő alkotóműhely különlegességét a város kerámiaműhelyeinek, -üzemeinek és -gyárainak rendkívüli anyagbősége és technológiai tárháza adja. A minden év őszén megrendezett szimpózium ideje alatt meghatározott tematikához kapcsolódóan készítik el műveiket, közülük egy-egy tárgy a beszámoló kiállítás zárását követően a Hódmezővásárhelyi Kerámiagyűjtemény kollekcióját gazdagítja.

2023 hívószava a csend volt. A témafelvetés a művészi, ihletett csend mellett a korunk világának zajától való elcsendesülésre és megnyugvásra hív az alkotómunka és az annak nyomán készült alkotások harmóniáján keresztül. A szimpóziumon jeles hazai művészek, helyi és külföldi alkotók, valamint fiatal, végzős iparművészek, művésztanárok és a szakma elismert alakjai egyaránt részt vettek.

A beszámoló kiállítást a kísérletező sokszínűség jellemzi. A finom és kecses, vékony porcelánoktól a robusztusabb formákig, a plasztikai jellegű munkáktól a tematikus faliképsorozatokon át az izgalmas formavilágú, egyedi művekként értelmezhető díszedényekig több mint félszáz alkotást tekinthet meg a művészetkedvelő közönség.

A Csend című kiállítás április végéig látogatható az Alföldi Galéria Kossuth téri szárnyában.