„Egy magyar dalszövegben külön világok nyílnak akár szavanként” – Platon Karataev-interjú

A Partért kiáltó olyan album, melyben otthonra lelnek az ember körül addig hontalanul bolyongó érzések. Libabőrrel bélelt örvény, ami magába ránt és átmos, hogy aztán egy kicsit többel térjünk vissza belőle, mint amivel addig rendelkeztünk. Egyszerre megnyugtató és felkavaró, akárcsak egy Platon Karataev-koncert.

Január végi, telt
házas lemezbemutatók hipnotikus atmoszférájáról ódákat zeng a közönség. Ti
hogyan éreztétek magatokat?

Czakó-Kuraly Sebő: Jólesnek ezek a visszajelzések, szerencsére hozzánk is nagyon sok eljutott. Ezek nagyon fontos visszaigazolások számunkra arról, hogy át tudunk adni valami lelki tartalmat is, ami több, vagy inkább azt mondom, hogy más, mint egy táncolós-bulizós koncertélmény. Nagy öröm volt ennyi ember előtt bemutatni az új lemezt, volt pár igazán hidegrázós pillanat! Akadtak dalok, amik még nem voltak rutinszerűen az ujjainkban, szóval azt mondom, technikailag lesz ez még jobb is, de ez számomra semmit nem vesz el az este értékéből.

Többször is
beszéltetek arról, hogy sokkal közelebb kerültetek a dalaitokhoz, mióta
magyarul énekeltek. Miért más ezeket a szerzeményeket életre kelteni a
színpadon, mint az angol nyelvűeket?

Sebő: Amikor magyarul énekelünk, sokkal zsigeribb és gyorsabb minden élmény, amit a dalszöveg ad. Egy angol dal kapcsán általában csak egy vagy egy-két kép van a fejemben az éppen énekelt sorok által előhívva. Magyarul ez teljesen más: külön világok nyílnak akár szavanként, amik aztán egy következő énekléskor megint teljesen más formát öltenek. Szerintem ez azért van, mert az angolhoz nyelvi jelentést társítunk, fordítómechanizmus dolgozik bennünk. A magyar ezzel szemben az anyanyelvünk, bennünk él, a szavai tartják össze a valóságunkat.

Mikor és minek
hatására fogalmazódott meg bennetek, hogy magyarra váltotok?

Sebő: Gergőnek kezdtek el szép magyar szövegek kicsordulni a tollából, amik nagyon jól működtek a dallamvilágunkkal. Akkoriban csináltuk meg a Valaki jár a fák hegyén feldolgozását is, ami által megbizonyosodtunk arról, hogy egyáltalán nem nyakatekert a mi zenénkben magyar szöveget használni, sőt… Szerintem emellett ez érési folyamat is. Az angol szövegírással a szerző picit eltávolítja magától a témát, míg magyarul jó esetben már nem bújik sehová. Érdekes, hogy a szólóprojektemhez én is éppen ugyanabban az időszakban kezdtem el magyarul írni. Valami gát átszakadt. Gergőhöz hasonlóan ráéreztem a nyelv ritmusára, és ez nagyon izgalmas volt.

A zenekar
sikerességének egyik kulcsa egyértelműen az, hogy zeneileg és „lelkivilágilag”
is ennyire egy húron pendültök. Hogyan ismertétek meg egymást?

Bradák Soma: Gergő és Sebő 2016 elején keresett
meg a zenekar ötletével, de biztosak voltak benne, hogy nem fogom vállalni. Ám
mivel tetszettek a demók, beszálltam. Gergőt Dobos Emőkén keresztül – aki amúgy
a harmad-unokatesóm – már a Platon megalakulása előtt ismertem. Sebőről pedig
csak hallottam mint a magyar hálószobaszíntér egyik képviselőjéről, de
koncertjére csak később sikerült eljutnom. Lacit már nem sokkal azelőtt is
ismertem, hogy belépett volna a Galaxisokba, így vele lassan félszavakból is
megértjük egymást.

Sallai Laci: Én csatlakoztam a legkésőbb, de már előtte is elég intenzív kapcsolat volt köztem és a Platon között. A kezdetektől jártam a koncertekre, és más formációimmal sokat játszottunk együtt a Platonnal. 2018-ban pedig többször beugrottam Jáky Andrist helyettesíteni, így már ismerős környezet fogadott, amikor 2019 elején csatlakoztam a zenekarhoz.

Hogyan vált
szerelemmé az életetekben a zene? Van olyan meghatározó emléketek, ami hozzá
köthető?

Laci: A zenét kisgyerekkorom óta nagyon
szerettem, de a könnyűzene imádata és a zenélés iránti vágy egy Manfred Mann
best of lemezzel kezdődött.

Sebő: Én csak arra emlékszem, hogy otthon mindig szólt a zene, amikor pici voltam. A Kalákától kezdve Halász Juditon át a népzenéig és a klasszikus zenéig mindenbe belekóstolhattam már gyerekként, amiért hálás vagyok a szüleimnek. Aztán már mindig folyton énekeltem valamit, elég idegesítő lehetett, de szerintem akkor ez már szerelem volt.

A magyar dalszöveg megannyi pozitívuma mellett sok buktatót is magában rejt. A zene misztikusságát elronthatja egy-egy kiforratlan sor, és biztosan nehéz eltalálni, hogy se túl egyszerű, se túl cifra ne legyen a szöveg. Nálatok egyértelműen erőteljes és irodalmi műnek beillő a végeredmény, mintha Gergő mindig is ezzel foglalkozott volna. Az írásnak és/vagy az irodalomnak nagy szerepe van az életedben, életetekben?

Balla Gergely: Nagyon fontos része a mindennapjaimnak az olvasás. Úgy érzem, hogy sokszor a könyvek „földelnek le”, tartanak közel magamhoz. Rengeteg szöveg hatott rám, a kortárs magyarok közül például Halmai Tamás, Hegedűs Gyöngyi, Győrffy Ákos, a világirodalomból Pessoa, Nietzsche, Kundera, Rúmi művei, egészen a vallási hagyományok, a Biblia, az Upanisadok és a Védák szövegéig – hosszú a sor. A Platon mindig is nagyon dalszövegcentrikus projekt volt, számomra általában a szöveg az origó. A magyar nyelvre váltással most ez itthon sokkal jobban előtérbe került és kidomborodott, aminek nagyon örülök. Ennek révén ugyanis mélyebb a kapcsolódás köztünk és a dalok között, és ezáltal köztünk és a közönség között is.

Honnan jött a
dalszövegkötet ötlete? 

Gergő: A Prae Kiadó keresett meg minket, amikor már játszottuk a koncerteken magyar nyelvű dalokat. A könyv maga kicsit a „senki földjén” mozog: nem dalszövegfüzet, nem is verseskötet – én dalszövegkötetnek hívom, érdekes hibrid. A szövegek sem hagyományosan szerepelnek a kiadványban, a betűk egyfajta textúraként vannak jelen, és Dobos Emőke illusztrációi vizuálisan is emelik az anyagot. Első találkozásként talán az a legjobb, ha valaki leül, és egyben végighallgatja a lemezt, közben pedig nézegeti a könyvet.

https://open.spotify.com/album/6eJAhhqNj9W39gVNXXCObE?si=l0yHEdkqRGWB1bdkJkb8YQ

A lemezt hallgatva
egyszerre kutathatjuk a legbelső énünket és az emberiség kollektív pszichéjét.
Ez döntés eredménye volt, vagy a szövegírás és a dalszerzés közben organikusan
alakult ki a mondanivaló?

Sebő: Úgy gondolom, hogy amit mi keresünk alkotás közben, az körülbelül az, amit leírtál. Próbálunk merülni, mélyebb tudatállapotokba kerülni, engem például ilyen élmények inspirálnak dalszerzésre. Sokszor egy-egy gitártéma monoton pengetésével süllyedek magamba. Az, hogy a lemez hallgatói számára ezek az élmények visszaköszönnek, sokat jelent nekünk. Azt jelenti, hogy át tudtunk adni valamit abból a lelkiségből, amiben alkotni próbálunk. Ebben szerintem nagy szerepe van Gergő szövegeinek és annak, hogy már sokkal jobban tudatában vagyunk a hangszereinknek meg annak, hogy mit is szeretnénk hallani.

Az alkotás egyik fontos katalizátora számotokra az a módosult tudatállapot, amit maga a zene vagy éppen egy élmény, meditáció idéz elő. Ezeken belül mik voltak az album legfőbb múzsái?

Sebő: Furcsa megszemélyesítés múzsaként
hivatkozni a relaxációra, az autogén tréningre vagy bármiféle meditációra, de
azt hiszem, ezt kell válaszolnom. Néha éppen onnan tudom, hogy egy gitártéma
működni fog, hogy transzba tud ejteni a nulláról.

A korong legfontosabb motívumáról, a vízről már sok helyen meséltetek (például itt és itt), viszont szintén visszatérő elemeknek számítanak az égitestek, az űr is. Meséltek kicsit ezekről is?

Gergő: A zenekarnak egyfajta mottója lett az, hogy a legszemélyesebben beszélünk a legegyetemesebb kérdésekről. A világűr mindig is felerősítette a jelentéktelenség érzését, és más perspektívába állította az ember helyét a létezésben. Ha az égre feltekintünk, végtelen számú kérdés merülhet fel bennünk. És az űr egyszerre van ott körülöttünk és bennünk: a belső én, valamint a helyünk ebben a hömpölygő áradásban egyszerre lehet szemlélődés tárgya. Az égitestek ezenkívül az archaikus, kollektív szimbólumrendszernek a sarokkövei; kortól, kultúrától függetlenül mindig is énekeltek róluk.

Nagyon tetszik az,
ahogy a melankólia fogalmáról vélekedtek. Nem gyengeségként, szomorú dologként
tekintetek rá, hanem a szöveg és a zene szintjén egyaránt erőt kovácsoltok
belőle. Ez mindig is így volt?

Sebő: Emlékeim szerint én mindig pozitívan tekintettem a melankóliára. Első dalaim megírásakor azzal szembesültem, hogy sok ember szomorúnak tartotta, amit játszom. Ezt nem értettem, mivel bennem könnyűség és derű volt, miközben énekeltem. Szerintem a melankólia az elengedéssel járó derű. Megengedem, felfogom és elfogadom az első itt töltött pillanatom óta folyó pusztulást, kívülről tekintek rá. Nem akarok mélyen belemenni ebbe vagy túl pátoszosnak tűnni – az is lehet, hogy rosszul látom. Földényi F. László gondolatait és A melankólia dicsérete című könyvét nagyon ajánlom a témával kapcsolatban.

Az alkotófolyamat
során a zene vagy a dalszöveg születik meg hamarabb?

Sebő: Részemről mindig a zene, nagyon
dallamcentrikus dalszerző vagyok. Gergőnél, úgy tudom, megesik, hogy egy szöveg
katalizálja a teljes dalszerzési folyamatot. Úgyhogy a Platon-dalok között
mindkettőre van példa.

A zenei
eszköztáratok sokat változott a korai kiadványokhoz képest. Mire vagytok a
legbüszkébbek?

Soma: Szerintem abban fejlődtünk sokat,
hogy hogyan készítsünk hangzás szempontjából eléggé rétegzett dalokat, de ezt a
hangmérnökünk, Zwickl Ábel nélkül csak sokkal lassabban tudtuk volna megugrani.

Melyik dal áll a
legközelebb hozzátok a lemezről?

Soma: Szerintem a Partért kiáltó
sikerült a legjobban. Örülök, hogy sikerült összehozni egy monoton és
meditatív, mégis izgalmasan lüktető pszichedelikus dalt.

Laci: Számomra az Elmerül fejezi ki leginkább azt, hogy mit tud most a Platon.

Sebő: Én minden héten mást válaszolnék erre a kérdésre… Nehéz egyet kiemelnem.

Gergő: Nálam is folyamatosan változik, hogy mi a kedvenc, de most a Vízből van az.

Olvastam, hogy április–májusra 12 állomásos európai turnét terveztetek be. Melyek lesznek az állomásai?

Laci: Az Árstíðir nevű izlandi
zenekarral fogunk játszani, és ez mindenképpen komoly szintlépés lesz a korábbi
külföldi turnéinkhoz képest. Ausztriát, Szlovákiát, Németországot, Hollandiát
és Svájcot is érinti a turné, és sokkal nagyobb kapacitású helyeken fogunk
játszani, mint eddig, úgyhogy ez a kör elég izgalmasnak ígérkezik.

Sebő: Áprilisban Hollandiában, a legendás Roadburn fesztiválon is felléphetünk, ami hatalmas dolog számunkra. Ez lesz az első külföldi fesztiválunk. Nagyon várjuk!

Itthon is
számíthatunk turnéra?

Sebő: Tavasszal nagyon mérsékelten
koncertezünk Magyarországon. Nyárra szerencsére sok-sok fesztiválra kaptunk
meghívót, és ősszel itthon is fogunk turnézni, szóval a magyar autópályákat is bőven
koptatjuk majd.

Egyébként mi a
tapasztalatotok a vidéki koncertekkel?

Sebő: Jó érzés, hogy láthatóan növekszik
a közönségünk a vidéki városokban is. Picit mindig más érzés Budapesten kívül
játszani, de én nagyon élvezem. Minden klubnak megvan a maga ikonikus
hangulata, amibe jó újra és újra visszacsöppenni, és szuper beszélgetni
koncertek után a közönséggel.

Milyen egyéb
terveitek vannak?

Sebő: Hamarosan felveszünk két
feldolgozásdalt, az egyik egy Vágtázó Halottkémek-, a másik pedig egy Arvo
Pärt-dal lesz. Aztán robogunk tovább a negyedik nagylemezünk munkálatai felé,
és a rengeteg csodás koncertre készülünk, ami idén vár ránk.

Ajánlanátok pár zenét, amiktől ti magatok „fel szoktátok venni a libabőrt”?

Soma: Akad pár előadó, akinek nagyjából
minden albumán van legalább egy dal, amire nagyon mélyen rezonálok. A teljesség
igénye nélkül ilyen Laura Marling, Sufjan Stevens, az Amen Dunes vagy a
Radiohead.

Laci: Nagyon szerettem és mindenkinek ajánlom az Arab Strap tavalyi visszatérő lemezét.

És olyan
olvasnivalót, ami szerintetek jól illene az új album mellé?

Gergő: Hermann Hesse: Sziddhártha, Weöres, Pilinszky, Hamvas és a korábban már említett könyvek mellett érdemes elmélyülni a Védákban, a szúfi misztikában és a keleti bölcseleti gyűjteményekben is.

Nyitókép: Vadas Géza