A kötet szerzője, Karczag Márton, az Opera emléktárának vezetője korábban már az intézmény két korszakos irányítója, Radnai Miklós és Tóth Aladár igazgatói pályafutásáról is jelentetett meg könyveket (Megfelelő ember a megfelelő helyen, Szabó Ferenc János zenetörténésszel közösen, 2017; Aranykalickában, 2019). Mivel az elmúlt évtizedekben tapasztalható Bánffy-reneszánsz során senki sem foglalkozott hasonló módon a polihisztor gróf operaházi tevékenységével, hiánypótlónak számít legújabb munkája.
A több mint 400 oldalas, gazdagon illusztrált kötet párhuzamos életrajzokon keresztül mutatja be a két dalszínházi vezető, a kolozsvári református arisztokrata és a nagykanizsai zsidó származású polgár pályafutását a dualizmus évtizedeiben, valamint felvázolja az operaházi operajátszás Bánffy–Hevesi korszakot megelőző hagyományait is. Ugyancsak kuriózum, hogy a kötet gazdag válogatást kínál Hevesi Sándor korábban lappangó zenei témájú írásaiból, míg Bánffy Miklós ugyancsak szinte ismeretlen zeneszerzői szárnypróbálgatásai is helyet kapnak a kötetben.
Találkozott a tehetség és az akarat
Amikor Zichy János kultuszminiszter 1912-ben a magyar állami színházak intendánsának nevezte ki Bánffy Miklóst, valójában arra adott felhatalmazást, hogy az új vezető a válságba jutott Operaházat radikális reformok révén megmentse a szanálástól. Bánffy azzal szembesült, hogy a közönség elmaradt az Andrássy útról, a néhány hónappal korábban megnyílt Népopera (ma: Erkel Színház) formájában konkurenciát is kapott, miközben az Ybl palota állaga a megnyitás óta eltelt majdnem 30 év alatt nemcsak jelentősen leromlott, de többek közt a díszletgyártás és a jelmeztárolás terén is helyhiánnyal küzdött.
A lelkes színházlátogató és drámaíró arisztokrata politikus radikális lépésekkel látott hozzá kormánybiztosi munkájának. Elsőként a dalszínház épületének átalakításához fogott hozzá, amivel az ifjú Medgyaszay Istvánt bízta meg.
Hasonlóan nagy jelentőségűnek bizonyult, hogy a Nemzeti Színház főrendezőjét, Hevesi Sándort bízta meg a művészeti vezetéssel. Hevesi volt az első társulaton kívülről érkezett főrendező, aki az operára színházi műfajként tekintett: felhívta rá a figyelmet, hogy az opera nem csupán karmesterek és „leszúrt lábú” énekesek zenei felségterülete, továbbá, hogy a műfaj nemcsak érzelmek, hanem gondolatok közvetítésére is alkalmas.
Felélesztették Mozart és Verdi műveinek kultuszát, utóbbihoz szerződtették a színház első olasz karmesterét Egisto Tango személyében. A színpadi látványvilág és a balettek színreviteléhez a Gyagilev-féle Orosz Balett budapesti vendégjátékából merítettek ihletet. Bánffy intendánsi, majd igazgatói pályafutásának lezárását még megkoronázta két emlékezetes Bartók-egyfelvonásos, A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára színre vitele.
