 |
| Rados Ferenc |
A felütést a Non tener, amato bene koncertáriában Sébastien Droy francia tenorista adta meg. Rengeteg vibratóval énekelt, hangja nem elég fényes sem a mélyebb, sem a legmagasabb fekvésben, formálása sem volt elég markáns. Annál jobb volt a koncertáló első hegedű szólamban Rolla János, akit ezúttal a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara koncertmestereként üdvözölhettünk. A zenekar játéka is meggyőző volt a c-moll zongoraversenyben, ahol a szólista Alekszej Ljubimov, a nagyszerű orosz zongoraművész volt. A rá annyira jellemző puritán, mértéktartó, elegáns stílust a zenekar is átvette. Virtuózkodástól mentesen, nem hajszolt, de feszes tempóval adták elő a versenyművet.
Szabadi Vilmos és Kovalszki Mária az F-dúr és B-dúr szonátában némileg fádul, kicsit álmosan kezdett, de aztán, főként a mutatósabb B-dúr darabban játékuk fényesedni kezdett.
 |
| Takács-Nagy Gábor |
A zeneirodalom viszonylag kis számú kürtversenye közül feltétlenül az egyik legragyogóbb Mozarté, az Esz-dúr mű. Szőke Zoltán nagyszerű, precíz, finom, jó hangulatú, nem agresszív játéka, biztos hangszerkezelése meggyőző volt, csakúgy, mint az ezt követő g-moll szimfóniában a MÁV Szimfonikus Zenekar. Szenvedélyes, dinamikus előadásukban nagy szerepe volt a rendkívül szuggesztíven vezénylő Takács-Nagy Gábornak.
A Bastien és Bastienne Mozart gyermekkori egyfelvonásos operája. Nem az életmű legjobbja, de ha meggondoljuk, hány 12 éves gyerek komponált operát, vagy hogy mi mit tettünk ennyi idős korunkban, hát mindjárt nem kell fintorogni. Ujjpróbálgatás, de nem ügyetlen, és nagyon is belefér az a játék, amit ezúttal a rendező - és egyben a szöveg újrafordítója -, Philipp György megengedett magának. Az új szöveg nagyon mai, tele kurrens utalásokkal a Pretty womantől a két kicsi legóig, itt-ott parányit sikamlósabb szöveges és valóságos paskolásokkal, a félszcenikus látványban bábokkal és enyhén pantomimes mozgással, rengeteg fricskával és humorral, sok-sok játékossággal. Ugyanez a zenében is jelentkezik, ami itt-ott country zenébe ficamodik, máshol jazzes, aztán verdis-puccinis ütemekig szalad, beépítve Mendelssohn nászindulóját is, de minden ficamból szépen visszakanyarodik az eredeti Mozarthoz. Az egyetlen testidegen dolog egy mai párterápiás telefonbeszélgetés bejátszása maradt, ezt kihagytam volna. Szellemes a kosztüm és a mozgás is (Béres Móni, Gergye Krisztián). A közönség némi meglepetéssel vette az újításokat, így talán egyetlen közbetapsolástól eltekintve nem zavarták tetszésnyilvánítással a performance-szerű előadást, pedig nagyon is belefért volna. Az énekesek: Csereklyei Andrea, Varga Donát és Mikecz Kornél ragyogóan vették ezt a stílust, mozgásban, humorban nagyszerűt alakítottak. Énekben Csereklyeié volt messze a legjobb produkció, de az egész összességében nagyon üde színfolt volt az egésznapos ?komoly?-zenélésben.
 |
| Budapesti Vonósok Kamarazenekar |
Jó kis szendvicsben szerkesztették ezt a maratont, a Bartók-terem és a Fesztiválszínház közti ingázás egyben a kamarazenei és nagy szimfonikus apparátusok közti váltást is jelentette, ami frissítően hatott a befogadásra. Az egyik leginkább várt produkció a Budapesti Vonósok Kamarazenekar hangversenye volt, a megunhatatlan F-dúr divertimento üdesége után ugyanis az Esz-dúr sinfonia concertante következett Kokas Katalin (brácsa) és Kelemen Barnabás (hegedű) előadásában. Nagyszerű együtt játszásuk a nap egyik csúcspontja, a középső, Andante tétel pedig mindenképpen a legérzelemdúsabb, legátéltebb, legmélyebb, legmegragadóbb epizód volt. Nem rutinból odatett produkciót élvezhettünk: noha gyakran adták már elő együtt, friss és a szó legjobb értelmében véve virtuóz volt előadásuk.
Utána kis érzelmi leülés volt a csodálatos g-moll vonósötös az Eckhardt-vonósnégyes előadásában. Hálátlan is volt ilyen eksztatikus csúcs után ezt a nagyon finom és fájdalmas darabot előadni, ami nagyon korrektül és muzikálisan megoldottra sikerült, de nem volt felkavaró, bár a darab maga igazán az.
 |
| Kovács János |
Újabb izgalmat hozott azonban A varázsfuvola-nyitány és a C-dúr, ?Jupiter? szimfónia, a Mozart zsenijének legnagyobbjai közül való darabok. Kovács János vezényelte a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát. A hangzás dús volt, de nem vastag, a tempók erőteljesek, de nem elszabadultak, az árnyalatok is jól érvényesültek, a Jupiter elképesztő, a XIX. századi formákat előre jelző, szenvedélyes negyedik, Molto allegro tétele pedig igazán hatásosan szólalt meg.
Egy nap Mozarttal: gyógyír a léleknek. Ez a nap ilyen gyógyír volt.
