Divatbemutatóval egybekötött iparművészeti kiállítás nyílt az egri Kepes Intézetben, melynek inspirációs alapját a névadó képzőművész szellemisége, munkássága adja.

A Kepes Intézet 2020-ban felhívást tett közzé Kepes György művei által ihletett, az ő szellemiségéhez kapcsolható öltözékek, öltözékkiegészítők, tértextilek és ékszerek megalkotására, melyeket kiállítás, divatbemutató és katalógus formájában kívántak bemutatni.

A beérkezett alkotások tükrözik azt a sokoldalúságot, kreativitást, kísérletező, újító szándékot, a világ problémáira történő, érzékeny reagálást, ami Kepes Györgyöt jellemezte.

A 2001-ben elhunyt Kepes György festőművész, fotóművész, tervezőgrafikus, belsőépítész, pedagógus és művészetteoretikus számtalan műfajban, sokféle technikával dolgozott.

Az egri kiállítótérben a művek csoportosítása, elrendezése Kepes György művészetének és művészetelméletének meghatározó fogalmait követi.

A látogató a legnagyobb terembe érkezik, melyben a Fény és Transzparencia témájához kötődő alkotásokat láthatja. Ezt a termet járja át legerőteljesebben a fény.

„A művészeknek az lenne az egyik feladata, hogy megtalálják a fény költészetét.”

Itt helyezték el Kis Iringó Nagyítás című, áttetsző, könnyű organzából készült, cérnával varrott munkáját, mely felnagyítva ábrázolja a csontszövetet, a sejtek spirális, gyűrűs felépítését.

Ehhez a gondolathoz, látásmódhoz kapcsolódnak Nagy Judit munkái is: felnagyított rovarok, melyek aztán öltésről öltésre, a legapróbb részleteket is megjelenítve, csillogó, ékszerszerű szépséggel ragyognak.

Nagy Judit mellett számos más kiváló alkotó munkája került a Természet témakörét bemutató terembe. Különleges anyagokat felvonultató tértextilek, valamint Bulla Márta, Gyöngy Enikő és Vidák Anna nemezből elkészített öltözékei láthatóak itt. Közülük több is az erdőket idézi színvilágával.

Kepes György művészi célkitűzését így fogalmazta meg: „Akár festek, akár fényképet vagy környezeti tervet csinálok, megpróbálom a világnak most elnyomott gazdagságát érvényre hozni. (…) Akkor érzem magam a leggazdagabbnak, amikor olyan értékeket fedezek föl, amelyeket azelőtt nem éreztem. (…) A művészet nekem tehát ez, amikor ezt a gazdagságot megmutathatom.”

A leképezhető látvány képes üzenet a ma emberének is. Ezt a pazar diverzitást, a törékeny szépségegyüttest kellene megőriznünk az utánunk jövőknek is. A környezettudatosság jegyében újra felhasznált anyagokból, hulladékmentes szabással készült alkotások a Természet teremmel szomszédos kiállítótérben kaptak helyet.

A Kapszula kollekció készítője, Mitter Anna Róza szavaival: „Egyre szükségszerűbb, hogy művészként felhívjuk a figyelmet környezetünk megóvására. Tervezőként befolyással lehetünk arra, hogy ezt az alkotás első pillanatától fogva szem előtt tartsuk és beépítsük a folyamatba.”

Fontos üzenete van a fiatal tervező, Hernády Kinga kollekciójának is, mely a Geometria témakörbe sorolható művek közé került. „A kollekció elsősorban azokra a nőkre fókuszál, akiket az élet bármennyire megtörhet, mégis erősek, gyengédek és védelmezők tudnak maradni. Ebből a megtörtségből egy nagyobb erő keletkezhet, amit át tudnak formálni valami szebbé és jobbá. (…) A tördelt felületeket sima részek tartják össze, ezzel arra utalva, hogy valamikor egy tökéletes, sima egységet alkottak, ahogy a nők se voltak mindig megtörve.”

Az öltözékekhez Hernády Kinga testvére, Barbara készített ezüst ékszereket.

A kiállítás kurátora Bulla Márta iparművész és dr. Lipp Mónika művészettörténész.