Fenntartható ruhakollekcióról álmodott Mitter Anna Róza. Most már évek óta ennek megvalósításán dolgozik. Ahhoz, hogy a MOME-n végzett bőrműves pályakezdőként a divatszakmában maradjon, nagy segítséget jelentett a Kozma ösztöndíj. Ez egy olyan lehetőség, mely a fiatal iparművészeket 3 éven keresztül támogatja, hogy valóban a színvonalas munkára tudjanak koncentrálni.

Kozma Lajos a 20. századi magyar művészet sokoldalú alkotója volt. Ösztöndíjasként még Henri Matisse-tól tanult festeni Párizsban, de 1910-es években a népies szecessziós irányú építőművészet képviselőjeként korszerű, nemzeti építészet létrehozásán fáradozott. Emellett színvonalas szecessziós grafikákat, biedermeier belsőépítészeti terveket készített, de több budapesti házon található általa alkotott külső díszítés. A két világháború között számos art deco stílusú fővárosi ház tervezése is az ő nevéhez fűződik.


erzsebetvarosibank_r_600x552.png
 
Az erzsébetvárosi bank díszítése is Kozma Lajos nevéhez fűződik
Fotó: mvkkvar.hu

A Tanácsköztársaság idején a Művészeti Direktórium tagja és a Műegyetem Lakásművészeti Tanszék vezetője, 1946-tól haláláig, 1948-ig az Iparművészeti Főiskola igazgatója volt. 1987-ben hozták létre a tiszteletére elnevezett ösztöndíjat. Ezzel tehetséges, 35 év alatti, művészi tevékenységet folytató iparművészek pályakezdését segítik, hogy csak az alkotómunkára tudjanak koncentrálni.

Ez a lehetőség Mitter Anna Róza elmondása szerint teljesen megváltoztatta az életét. Tavaly másodszor pályázott, hogy jobban kidolgozza a fenntartható ruhakollekcióról szóló innovatív szabásminta szerkesztést. A fiatal bőrművesnek szívügye a hulladékmentes, 'lassú divat', és ez különösen fontos egy olyan szakmában, amely környezetszennyező iparágnak számít.


mitter_anna_roza1_600x576.png
Mitter Anna Róza
Fotó: mittersisters.com

"Az egyetem utáni életem elindulását nagyban segítette a Kozma-ösztöndíj. Tervezőként nem könnyű Magyarországon a divatszakmában elhelyezkedni, itthon nemigen van gyártás vagy nagy márkák, kisebb vállalkozások viszont akadnak. Az ösztöndíj azonban lehetővé tette, hogy ne váltsak pályát, a szakmában maradjak, majd elkezdjem a saját vállalkozásom. A pályamunkám egy olyan kollekció elkészítse volt, ahol már a ruhák tervezésekor minimalizálni lehet a hulladék keletkezését. Ez azt jelenti, hogy a szerkesztésnél az egész véganyagot figyelembe vesszük, így a gyártásnál nincsen leeső felesleg. A másik része a pályázatomnak egy 20 darabos ruhakollekció bemutatása volt. Ezek az öltözékek egy általam kifejlesztett szerkesztési móddal készültek, és a végén egy kisméretű A4-es borítékban elfért a termelt maradék" - meséli.


mittersisters_600x464.png
Mitter Anna workshopot tart
Fotó: mittersisters

Tavaly benyújtott pályázatával ennek a munkának a folytatását tűzte ki célul. A hulladékmentes szabásmintát a bőrön is szeretné kipróbálni. A bőr organikus formája miatt sokkal több felesleg keletkezik a gyártás során, így még nagyobb kihívás ennek megoldásán dolgozni. Mitter Anna Róza célja egy fenntartható bőrtáska-kollekció készítése. Az újdonságnak számító módszer fejlesztése mellett táskakészítő workshopokat vezet, ahol a résztvevők megtapasztalhatják, hogyan lehet egyedi, saját kézzel gyártott táskát alkotni.

"A fenntarthatóság számomra a legfontosabb nemcsak a mindennapjaimban, hanem a munkában is. Erre építettem a vállalkozásomat. Itt élményt is adok az embereknek, akik táskát készíthetnek, ezen keresztül láthatják, mennyi apró lépésből áll a folyamat, mennyi munka van benne. Az első ösztöndíj lehetőséget adott arra, hogy kidolgozzam az ötletem, amelyre aztán a vállalkozásom alapoztam. A második hároméves periódus pedig abban segít, hogy új megoldásokon törjem a fejem" - mondja.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Magyar Alkotóművészet Közhasznú Nonprofit Kft. kezelésében lévő Kozma Lajos-ösztöndíjára pályázhat minden olyan fiatal kézműves-iparművész, aki már önálló művészi tevékenységet tud felmutatni. Az idei pályázatra február 15-ig lehet jelentkezni.