Csáth Gézának nem volt könnyű a gyerekkora, hiszen korán elveszítette édesanyját. Főügyészként dolgozó apja együtt nevelte későbbi feleségével. Csáth eleinte a festés iránt vonzódott, rajztanára ellenben nem értékelte festményeit. Írásaival azonban hamar sikereket ért el, hiszen már tizennégy éves korában is publikált, mint zenekritikus. Nyolcadikos gimnazista volt, amikor elküldte Bródy Sándornak az egyik novelláját, és a férfi bíztató szavainak hatására komolyabban is elkezdett foglalkozni az írással.
Gimnázium után a Budapesti Orvosi Egyetemen tanult tovább, közben különböző lapokban publikált. Alapításától fogva munkatársa volt a Nyugat című folyóiratnak. Miután megszerezte orvosi diplomáját, gyakornokként helyezkedett el az Elme- és Idegkórtani Klinikán. Az itt szerzett tapasztalatok nagy hatással voltak írói munkásságára is: egyik legfontosabb műve az Egy elmebeteg nő naplója, amelyben egy paranoiás nő kórképét írta meg. Morfiumot akkor használt először, amikor tévesen tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Később tudatosan szokott rá, mert érdekelte annak tudatmódósító hatása. Szenvedélyét azonban egy idő után nem tudta kordában tartani. Morfiumfüggősége irodalmi műveiben is erősen érződik.
Közben megházasodott és lánya is született, de egy időre el kellett szakadnia családjától, mert behívták katonai orvosi szolgálatra a világháború idején. Szenvedélybetegségét már alig tudta kontrollálni, rossz idegállapota miatt 1917-ben leszerelték. Falusi orvos lett belőle, de a nyugodt környezet sem javított az állapotán: fokozódott a paranoiája, majd az elmeosztályon ápolták. Innen azonban megszökött, lelőtte a feleségét és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. Ekkor még megmentették, azonban nem sokkal később pantopon-túladagolásban meghalt.
Forrás: wiki
