Karinthy színjátéka 1966-ban indult hódító útjára a Madách Kamarából, Domján Edittel és Mensáros Lászlóval, és sikere azóta is töretlen. Megszámlálhatatlan előadás, felvétel született, köztük az 1971-es játékfilm, amelyben Hámori Ildikó és Sztankay István kettősét lehetett látni.

A sikerdarab azután Szentendrére is megérkezett, 1981-ben a Nosztalgia Kávéház apró udvarán hívta a közönséget hatvanperces érzelmi hullámvasútra Ruttkai Éva és Sztankay István. 

Az új szentendrei bemutatónak ezúttal a belváros szívében található Szamos cukrászda különleges hangulatú emeleti terme ad otthont. Az újságírók itt pillanthattak bele a próbafolyamatokba és beszélgethettek az alkotókkal október elején. 

A Dunakanyar bemutatásának gondolata nagyon hamar fölmerült – mondta el a Szentendrei Teátrumot tavasz óta irányító Lőrinczy György, akinek határozott elképzelése volt arról is, hogy kikkel szeretné megvalósítani ezt a „kalandot”. Elsőként Szinetár Dórát kereste meg a javaslattal, aki izgalmasnak tartotta az öt évtizeddel ezelőtt született szöveg világát, azzal pedig, hogy igent mondott a feladatra, először vállalt szerepet egy olyan előadásban, melynek édesapja rendezője.

Lőrinczy György

Szaunaszínház

„Mi lett volna, ha Ibsennek Shakespeare a papája?”

– tette fel a meglepő kérdést Szinetár Miklós a darab szerzőjének méltatásakor. Karinthy Ferenc nagyon jó író, akinek pechje volt, hogy az édesapja nem egyszerűen jó író volt, hanem világzseni – adta meg a magyarázatot Szinetár.  

A rendező szerint a sokarcú, az emberi érzelmekről, kapcsolatokról, szerelmekről időt állóan beszélő mű maradandóságát egy fura elegy adja. „Egyik oldalról a szentimentalizmusig érzelmes, másik oldalról a cinizmusig ironikus.” Az egyik pillanatban két ripacs küzd egymással, a másikban hirtelen betör a világ a maga összes kegyetlenségével, és ezekkel a hihetetlen váltásokkal jön létre a „szaunaszínház, a forróból hidegbe, átmenet nélkül”. Szinetár úgy véli, a darab sikerének egyik titka, hogy igazán soha nem lehet eldönteni, mélyen megrendítő romantikus szövegeket hallunk vagy nagyon cinikus, ironikus mondatokat. 

Szentendre, a csodahely

Ha Szentendre, akkor család, napfény, hétvége – így jellemezte viszonyát a városhoz Szinetár Dóra, akinek „Szentendre eleve csodahely”, és ahová gyerekként és gyerekes szülőként is csak úgy ki lehet kiugrani. De jelenti a város a gyerekkori Fő téri előadások emlékét, és persze már színészként Molière A mizantrópját a nyári teátrumban, ahol először játszott együtt színpadon férjével, Makranczi Zalánnal. 

Szinetár Dóra, Makranczi Zalán és Szinetár Miklós

Háttérben a történelem

A Dunakanyar két olyan ember története, akin átment a 20. század, akik magukban hordozzák sérüléseiket, sérelmeiket, és miközben próbálnak egymás felé nyitni, ott érezhető a bizonytalanság, viselkedésük felszíne mögül személyes tragédiák sejlenek fel – beszélt a darabhoz való viszonyáról Makranczi Zalán.

Érezze jól magát a vendég

A legfontosabb szempont számunkra mindig az volt, hogy örömet szerezzünk, és hogy érezze jól magát a vendég – fogalmazott Kelényi Szamos Gabriella, aki kiemelte, hogy a Szamos Múzeum Cukrászda örömmel fogadta be az előadást, hiszen régi vágyuk volt, hogy színházi funkciót is kapjon a Klimt terem. 

A cukrászda, ahol most vagyunk – szó szerint is – ízelítőt ad abból, amifelé a város nyitni szeretne – ezt már Fülöp Zsolt mondta. A polgármester elmondta: örömmel támogatták a teátrum azon törekvését, hogy új helyszíneket vonjanak be, és a nyári évadot is hosszabbítsák meg, akár egész évre.  

A bemutató november 19-én lesz, az előadások 18 órakor kezdődnek.  

A nyitóképen Szinetár Dóra és Makranczi Zalán az előadásban. Forrás: Szentendrei Teátrum