A román film lassan jegyet vált abba az elitklubba, ahonnan az utóbbi évek legizgalmasabb mozgóképei érkeznek. Cristian Mungiu a román újhullám egyik vezéregyénisége, aki - hasonlóan az 1989-es forradalom után pályára lépő alkotókhoz - filmjei témáját általában a Ceausescu-rendszer alatt és a mai viszonyok közt élő román kisemberek hétköznapjainak bemutatásában találja meg.
A harminckilenc éves direktor már első rövidfilmjével, a 2000-ben készült Zappinggal felhívta magára a figyelmet. A tizenöt perces mű a román csatornakapcsolgató fiatalokat ábrázolja, míg az ugyanebben az évben rendezett Tűzoltók kórusa hátterét egy temetés adja, amely alkalmat nyújt arra, hogy mindenki mindennel foglalkozzon, az elhunytat kivéve. A város polgármesterét félbeszakítja pompázatos búcsúztatója előadása közben egy odavetődő bogár, az orosz nagykövet sofőrje mutogatásba kezd olasz kollégájával, aki egy szót sem tud oroszul, az elhunyt veje nem tudja miként reagáljon a helyi tűzoltók kórusára, akik énekkel akarnak elbúcsúzni, a nővérke az asztalossal flörtöl, a helyi lap riportere elérkezettnek látja az időt, hogy bevágódjon az elhunyt vejénél és így tovább?
A rövid karrier eddigi csúcspontja a Nyugat című első egészestés játékfilmet követő 4 hónap, 3 hét és 2 nap, mely az Európai Filmakadémiától két elismerést (legjobb rendező, legjobb film) kapott, valamint az idei Cannes-i Filmfesztiválról három díjat is elhozott: megnyerte az Arany Pálmát, a Filmújságírók Nemzetközi Szövetsége által adományozott FIPRESCI-t és még a Cinema Prize of the French National Education System-díjával is gazdagabb lett. A törvénytelen abortusz témakörét, a kiszolgáltatottság állapotát megfestő 4 hónap, 3 hét és 2 nap az idei Oscar-verseny hivatalos román jelöltje és a Román filmhét nyitófilmje.
Otilia (Anamaria Marinca) és Gabita (Laura Vasiliu) szobatársak egy kollégiumban. Munkatársak az egyetemen. Egy romániai kisvárosban járunk, a kommunizmus utolsó éveiben. Otilia kivesz egy szobát egy olcsó szállodában. Délután egy bizonyos Bebe úrral van találkozójuk. Gabita terhes, az abortuszt tiltja a törvény, és még egyikük sem volt soha ilyen helyzetben.
Az év végi "best of" listákon általában első helyen szereplő 4 hónap, 3 hét, 2 nap egy nagyobb projekt része, melynek címe: Mesék az aranykorból, a romániai kommunizmus szubjektív története, a városi legendák fényében. A projekt célja, hogy a kommunizmus témájának közvetlen érintése nélkül, pusztán az egyéni lehetőségeken keresztül láttassa ezt a balsors sújtotta időszakot. A 4 hónap, 3 hét, 2 nap a sorozat első filmje.
A produkció január 10-i hazai bamutatója apropóján közöljük a TheStar és a cineuropa.org interjúját.
- Mielőtt filmezésre adta volna a fejét, angol tanított. Mégis minek köszönhető a váltás, hogyan lett tanáremberből, rendező?
- Az igazat megvallva mindig is a filmkészítés érdekelt. De a bukaresti Filmművészeti Főiskola rendező szakán mindösszesen négy kiadó hely volt, és ezeket már betöltötték. Semmi értelmét nem láttam megpróbálkozni a felvételivel. Valami olyasmi után néztem, ami kielégítette azt a vágyamat, hogy történeteket mondjak el az embereknek. Elmélyültem az angol irodalomban, majd az egyetem elvégzése után újságíróként és tanárként dolgoztam. Aztán a dolgok megváltoztak, én meg beülhettem a Filmművészetire.
- A Cannes-i Arany Pálmáért sokan versenyeztek, köztük igen nagy nevek is. Elég csak Quentin Tarantinóra vagy a Coen-testvérekre utalni. Jogosan érezhetné magát bajnoknak, de vajon így gondol a díjra?
- Ez nem harc. Nagyon különbözőképpen közelítünk a filmművészethez. Azt gondolom, hogy a zsűri ezt díjazta, a stílust, a hozzáállást és nem azt, hogy a stáblistán kinek a neve szerepel. Őszintén szólva egy pillanatig sem gondoltuk volna társaimmal, hogy bekerülhetünk a versenyprogramba, vagy hogy egyáltalán meghívják a 4 hónap, 3 hét, 2 napot a rangos mustrára. Azt, hogy bejutottunk a huszonegy versenyfilm közé, már magában óriási teljesítménynek gondolom.
- A 4 hónap, 3 hét, 2 nap rendkívüli módon hat az érzelmekre. De mégsem szájbarágós, nem erkölcsi tanmese, ahol a szereplők az ítélőszék előtt állnak és ahol feketén-fehéren kijelentenék róluk, hogy jól vagy helytelenül cselekszenek. Kamerája pusztán megfigyel és tudósít, mintha kívül állna a történeten.
- Pontosan ez az, amit el akartam érni. Nagy badarság lenne abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a bölcsesség valami olyasmi, amit valaki tabletta formájában átnyújt, a másik lenyeli, és máris azt tapasztalja, hogy "oszthatja az igét". Ez nem így működik. Nagyon reménykedem abban, hogy a nézők megértik azt az alapállást, amit képviselek a filmmel, és világossá válik számukra, hogy mit is akarok mondani. Nem azért áldoztam rá három évet, hogy aztán az emberek azzal jöjjenek ki a moziból, hogy fölösleges volt beülni a 4 hónap, 3 hét, 2 napra. Előre leírni a tanulságot, mindig csak az üzenetet szem előtt tartani annyi, mint megölni, degradálni a filmet. A meseszövést érzem feladatomnak és nem az ítélkezést. Nem akarok erre vagy arra az oldalra állni, ami önmagában nagyon könnyű dolog lenne. A történet komplex.
- A szereplők kivétel nélkül rendkívüli alakítást nyújtanak. Mit kell tudni róluk?
- Mindannyian a színház felől érkeztek. Nem mindegyikük rendelkezett filmes tapasztalattal, hiszen Romániában csak az utóbbi időben fognak egyre többen kamerát. A főszerepeket alakító Anamaria Marinca és Laura Vasiliu ugyan forgattak már külföldi stábbal, de azt nem mondanám, hogy ezek az egy-két napos jelenlétek sokat nyomnának a latban. Nem volt könnyű rájuk találni. Hirdetést adtam fel, aminek az a nagy előnye, hogy rengeteg embert megismersz.
- Milyen típusú filmek közé sorolja alkotását? Művészfilm a 4 hónap, 3 hét, 2 nap?
- Ha az is, nem tudatosan az. Nem igazán kedvelem azokat a produkciókat, melyek csak néhány "kiválasztottnak" szólnak. Nem egy szűk rétegnek szeretnék forgatni, hanem mindenkit meg akarok szólítani a saját nyelvemen, és ami legfontosabb, őszintén. Olyan alkotásokat kívánok lerakni az asztalra, melyekről senki nem tudja, hogy mi fog bennük történni a következő pillanatban.
- Produkciója sok fesztiválról elhozta a fődíjat. És azt tapasztalni, hogy egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés a román filmek iránt. Mit gondol erről?
- Száz százalékig meg vagyok arról győződve, hogy az elismerés a román filmiparnak is szól. Biztos, hogy a díjban közrejátszott a többi, hazai mozi sikere. A Lazarescu úr halálát is jegyző Cristi Puiu filmje, a 2001-es Zseton és beton Cannes-i beválogatását mindenki nemzeti győzelemként élte meg. Akkoriban szinte teljes lehetetlenségnek tűnt, hogy egy román rendezőt ekkora megtiszteltetés érjen.
- Miben látja a román film felfutásának az okait?
- Erre nem könnyű válaszolni. Azt látom, hogy mindenki túl akarja szárnyalni az elődeit, egyfajta versengés alakult ki a filmkészítők között. Ha az akarod, hogy ne írjanak le, fent kell tartanod egy színvonalat. De van itt más is: a finanszírozás évről évre jobban működik, összehasonlíthatatlan a mai állapot a tíz évvel ezelőttivel. Mindenki megkapja az esélyt. Saját produkciós cégeket hozhatunk létre, ezzel biztosítva a teljes kontrollt alkotásaink felett.
- A 4 hónap, 3 hét, 2 napban az abortusz a tiltakozás egyik módja ön szerint?
- A nyolcvanas évek Romániájában az emberek úgy tekintettek az abortusztilalomra, mint amivel a rendszer kordában akarja tartani őket, amivel beleszól a hétköznapjaikba, megfosztja őket szabadságuktól. Így sokan úgy gondolták, azzal, hogy ezt az utat választják, bevisznek egy ökölcsapást a rendszernek. Ha engem kérdez, én úgy vélem, hogy kegyetlen önzés van ebben a hozzáállásban, valamint pont attól fosztja meg bennünket, hogy a problémát megértsük. Olyan időket éltünk, amikor az ember a morális következményeken nem hogy nem gondolkozott, de eszébe sem jutott. Túlélni - ez volt a kulcsszó.
