Sasváron (ma Sastín, Szlovákia) látta meg a napvilágot. Már kora gyerekkorától a színpadról álmodott, primadonna szeretett volna lenni. A második világháború után költözött Budapestre, ahol a fényes szelek nemzedékével kapott lehetőséget a vele született színészi tehetség kibontakoztatására.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahova elsőre felvették, Gellért Endre tanítványa lett. Később azt vallotta: Gellértnek köszönhette, hogy színésszé lehetett. Már főiskolásként játszhatta Ilmát a Csongor és Tündében és lehetett a Liliomfi Erzsikéje. 1952-ben olyan művészekkel együtt diplomázott, mint Soós Imre, Psota Irén, Berek Kati, Váradi Hédi, Hacser Józsa és Horváth Teri.
A diploma megszerzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol szinte mindent eljátszhatott: drámai hősnőket, primadonnákat, léha asszonyokat. Két évad után visszatért a fővárosba, 1954-ben a Petőfi, 1955-től a József Attila Színház társulatának tagja volt. Csaknem három évtized után, 1984-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek haláláig tagja volt.
Sokszínű tehetség volt, palettája a legtragikusabb árnyalatoktól a vígjátékig és az operettig terjedt.
Meggyőzően formálta meg a mai témájú drámai alkotások hősnőit, sikeres volt a klasszikus darabokban is. Legmaradandóbb alakításai között tartják számon Kertész Ákos Névnap című drámájának Ilonáját, Németh László A nagy családjának Katáját, Robert Bolt Éljen a királynő! című darabjának Angliai Erzsébetét vagy Osztrovszkij A hozomány nélküli menyasszonyának Larisszáját. Utolsó szerepe Shakespeare Rómeó és Júliájának Dajkája volt, amelyben teljes színészi eszköztárát felragyogtathatta, és alakításában meggyőzően érzékeltette a két egymással viszálykodó család konfliktusának tragikumát. Személyiségének és szerepformálásának varázslata volt, mindezt tetézte jellegzetes, különös alt hangja.
1949-ben állt először felvevőgép elé,
a Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte Ludas Matyiban Julis szerepét játszotta. Ezt követően számos filmben szerepelt, de sajnos igazi főszerep nem jutott számára. Volt cselédlány (A harangok Rómába mentek), munkásasszony (Égre nyíló ablak), korcsmárosné (Kakuk Marci), nagymama (Napló gyermekeimnek). Egyik legemlékezetesebb alakítása Iboly, az átkozódó cigányasszony volt Mihályfi Imre 1985-ben forgatott Átok és szerelem című zenés tévéjátékában.
Kiváló humorérzékkel is rendelkezett, tévés és rádiós kabaréjelenetekben kacagtatta meg a közönséget.
Az idősebb korosztályban kevesen akadnak, akik ne emlékeznének a Ványadt bácsi című Csehov-paródiára, amelyben a dadust játszó Szemes Mari ötpercenként elrebegett „Hej, ha az én galambocskám, Galuska Galagonyovics ezt megérhette volna!” sóhajával lejátszotta a színről a többi szereplőt, beleértve a Ványadt bácsit alakító Alfonzót is.
Szemes Mari művészi munkáját számos rangos kitüntetéssel ismerték el. Két alkalommal, 1960-ban és 1970-ben kapott Jászai Mari-díjat, 1973-ban érdemes, 1979-ben kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1985-ben vehette át. Hosszan tartó, súlyos betegség után 56 évesen, 1988. december 10-én hunyt el Budapesten. Egykori lakóhelyén, a XIII. kerületi Katona József utcában 2012-ben avatták fel emléktábláját.
Nyitókép: Szemes Mari 1960-ban. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
