Egy szó mint száz – Ikes ige

Simonyi Zsigmond még tovább ment. Az ikes ragozás története című tanulmányában 1905-ben még Szarvasnál is határozottabb véleményen volt: „Rázzuk le az ikes igát, beszéljünk és írjunk úgy, ahogy a magyar népnek legnagyobb része: eszek, iszok, aluszok, enne, inna, ehetek, ihatsz stb.” Sőt, Simonyi odáig ment, hogy 1918 végén a Nyelvőrben közzétette Az úri igeragozás című írását: erőteljes, felülről jövő nyelvi beavatkozással elérkezettnek látta az időt annak megszüntetésére. Ez is túlzás, és nyilván az is, ha valaki csak az eredeti ikes ragozást tartaná kifogástalannak napjainkban, amelyről fontos tudni, hogy csak egyes számban létezik. Kijelentő módban: eszem, eszel, eszik. Felszólító módban: egyem, egyél, egyék. Feltételes módban: enném, ennél, ennék. Mint látható, a felszólító mód egyes szám harmadik személyű alakja archaikus, régies, efféle mondatokban fordul elő: „Szent Pál írja a korintusiaknak, akik a közeli világvégét várták és nem akartak dolgozni, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék.”

Ritkán használatosak a mindennapi társalgásban a következők: elmázolódjék, aggódjék, essék, érződjék, múljék, takarodjék. A feltételes módban pedig az ennék alak már nem a harmadik, hanem első személyű! Ugyancsak ritka az eredeti formában, például: „Kikérdezte rendre mind a kettőjüket, hogy hova valók, van-e családjuk, mekkorák a gyermekek, van-e élhetős birtokuk, s olyan őszinte aggodalommal kevesellte a jövedelmet, mintha ő ennék napjában csak egyszer meleg ételt, s az ő torkát rágná a havason a csípős csíki túró” (Nyírő András). Tehát az eredeti ikes ragozás szépirodalmi szövegben a hangulat, jellem, kor, társadalmi különbségek ábrázolására alkalmas, azonban a köznyelvben nem várható el a használata és nem is tiltott.

Az ikes ragozás visszaszorulása és összekeveredése az iktelen alanyi ragozással régóta zajlik, már a 16. századtól. Ez a ragozás ugyanis csak addig volt széles körben használatos, ameddig szükség volt a szenvedő szemlélet kifejezőjeként elkülöníteni a tárgyatlan igéket a tárgyasoktól. Például: tör – ő eltöri az ágat; törik – az ág eltörik. A szenvedő igék visszaszorulásával azonban az ikes ragozás funkciója is megszűnt. Mindezt a változást sokan sokféleképpen értékelték.

Egyedül a kijelentő mód, jelen idő, egyes szám első személyű alakjához ragaszkodnak bizonyos nyelvhasználók, és teszik fel a kérdést: „Melyik változat helyes? Kizárólag az eszem, iszom, avagy az eszek, iszok is?” Az ikes ragozás visszaszorulása régóta zajlik, egy-két ige esetében a nyelvhasználók egy része ragaszkodik a régihez, ilyen pl. az eszik ige. Helyesnek tekintjük ragozás szempontjából az eszek alakot is, csupán arról van szó, hogy az eszem alak az eredeti igeragozásé. Egyértelműbb a válasz abban az esetben, ha ható igéről van szó. A megmosakodhatok vagy a megmosakodhatom a jó? A Nyelvművelő kézikönyv szerint az ikes igék ható képző alakjait ma általában iktelenül ragozzuk (keletkezhet), annak ellenére, hogy régebben itt is az ikes ragozás volt használatos. Ma a keletkezhetik változatnak régies, választékos stílushatása van.

Az ikes igékkel kapcsolatban az egyik leggyakoribb kérdés a következő: „Mi a csuklik ige felszólító módú alakja?” Mindenekelőtt el kell mondani, hogy van mintegy hetven olyan -lik, -zik végű igénk, amelynek felszólító alakjaiban és néhány származékában – ható képzővel, határozói igenévképzővel – zavaró mássalhangzó-torlódás jelentkezik. Ezek az igék úgynevezett hangzóhiányos tövűek, felszólító módban azonban kiegészülnek egy hangzóval, bármilyen furcsák ezek a nyelvtani formák: csukoljon, hámoljon, sikoljon. A hangzóhiányos formák ugyanis alig ejthetők ki: csukljon, hámljon, sikljon. Ritka esetekről van szó, de ha bántja valakinek a nyelvérzékét, lehetősége van a körülírásra: Igyál egy kis vizet, hogy elmúljon a csuklásod! Vagy be lehet toldani egy képzőt. Megijesszelek, hogy ne csukladozzál? Vannak esetek, amikor nem szokatlan a hangzóbetoldás, például a botlik és a hajlik ige esetében. Vigyázzon, el ne botoljon a gyereke! „Fújjad, szellő, hadd hajoljon a rozmaring ága...” És élhetünk a rokon értelmű kifejezés alkalmazásával. Az „úgy rémlhet neki” megfogalmazható így: „úgy tűnhet föl” vagy „úgy tetszhet neki”.

A siklik ige esetében a felszólító mód efféle alakja kevésbé szokványos, de nem ördögtől való, hiszen Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposzában így ír: „Előre tehát, / Hogy az alkalom el ne sikoljék, / Mint elsiklik néha a hal / A halásznak körme közől…” A Tisza című versében pedig ezt olvashatjuk: „A folyó oly símán, oly szelíden / Ballagott le parttalan medrében, / Nem akarta, hogy a nap sugára / Megbotoljék habjai fodrába'.”

Az írásbeli előfordulásuk gyakoriságát megnézhetjük az internetes keresőben: a botoljon 9540-szer, a botoljék 1610-szer fordul elő; a sikoljon 581-szer, a sikoljék 179-szer. Sokan mondhatják, hogy bántó és szokatlan a fülnek a csömörölve, bicsakolhat szó a csömörlik és a bicsaklik igéből képezve, de az semmiképpen sem jelenthető ki, hogy hibás. Azzal pedig végképp nem érthetünk egyet, hogy rémes, ez túlzó jelző.

Igen sajátos helyzet is előállhat ezen igék sorában, mégpedig az, hogy teljes félreértést okoz(hat) a felszólító módú alak. Például: „Gyógyszeres kezeléssel elérte, hogy a kígyó évente csak egyszer vedeljen.” Nocsak, részeges a kígyó? Aligha. Csupán arról van szó, hogy a vedeljen a vedlik és a vedel igének is a felszólító módú alakja. Itt is jó megoldás a körülírás. Például: Gyógyszeres kezeléssel elérte, hogy a kígyó évente csak egyszer essen át a vedlésen. Ugyanígy a kissé archaikus kifejlik igének sem megfelelő a kifejeljen igealak, mert az egészen mást jelent. Egy szó mint száz, nem szükséges az ikes igába hajtani a fejünket.

Fotó: Shutterstock