Egy szó mint száz – Megérős körte, bevállalós frizura

Természetesen a segítség kissé becsapós volt, hiszen a körte valóban megérhet, ez az elsődleges értelmezés, de itt, mint látható, a takarékos értelem került előtérbe, azaz olyan égő, ami megéri, hogy használják, mivel kevesebbet fogyaszt.

De vajon mit keres még az -s melléknévképző egy melléknévi igenéven? Valóban fölöslegesnek tűnő, de nem egyedi ez a „képzőhalmozás”. Mindenki hallott már megúszós kajáról, ami azoknak való egy közismert séf szerint, akik nem „elsumákolni” akarják a főzést, hanem csak meg akarják úszni a nagy rumlit, a várakozást, a bonyolultabb lépéseket, az extra hozzávalókat és a sok mosogatást. A bevállalós szavunk ugyancsak idesorolható, szinonimái: merész, rettenthetetlen, halálmegvető, vakmerő, bátor, kalandvágyó, hősies, vagány, elszánt, heroikus, oroszlánszívű, rátermett, félelmet nem ismerő. Azonban nem csak személyre vonatkozhat a jelző, és akkor már a szövegkörnyezettől függően módosul némiképp az értelme, például: „Természetesen az extravagáns ruhadarabokat, a feltűnő tetoválásokat és a bevállalós frizurákat viselni is tudni kell az énekesnek.” „8 tanács a bevállalós szandálviseléshez.” „Bevállalós raguleves – avagy a cékla asszimilációja.” Erősen bizalmas stílushatású a következő mondatokban: „Igazi bevállalós klippel támadnak a punk-rock arcok. Az eredeti, vágatlan, bevállalósabb verziót csak a neten nézhetitek meg.”

Volt olyan időszak, amikor sajátos nyelvi divattá vált az -s képzős filmtípus-megnevezés. 2004 őszétől körülbelül egy évig az egyik kereskedelmi televízióban újfajta filmajánló tűnt fel. Egy piros ruhás fiatalember műanyag gumicsirkét dobálva sorolta, hogy szerinte milyen filmeket lehet nézni. Hétről hétre újabb változatokkal, neologizmusokkal jelentkezett. Újszerű és egyben tréfás szóalkotások, szószerkezetek az alábbiak: másbolygós, repülős-partraszállós, tűzhányós, szuperhősös, karakán barbáros, zimbes-zombis, fifikás hadműveletes, puszta kezes vagányos, szörcsögős maszkos. Ez a reklám és szóalkotási mód annyira közismertté vált, hogy a hétköznapi életben is felbukkant, elsősorban internetes nyelvi játékként: Hogy milyen bulikat szeretek? Egyet fizetős, kettőt kapós. Vörösborral leöntős. Hogy milyen pasikat szeretek? Kézen fogva sétálás közben minden nő után sunyin megfordulós terepjáró-tulajdonosos. Mindig otthon ülős, könyvolvasós. Haveroknak mindig ráérős.

Gyakran felteszik azt a kérdést, hogy melyik a helyes: a mentő vagy a mentős? Az -s képzővel vagy anélkül? Vagyis melyik kifejezés a helyes azokra az emberekre, bajtársakra, akik az Országos Mentőszolgálatnál dolgoznak, és emberek megmentése a feladatuk. Sokan azon a véleményen vannak, hogy mint ahogy nincs rendőrös, tűzoltós, így mentős sincs. Viszont rendőr, tűzoltó és mentő van! Tetszetős indoklás, de nem helytálló. A rendőr nem -ó, -ő képzős igenév, illetve főnév, a tűzoltó pedig összetett szóként egyértelműen jelzi, hogy egy foglalkozás megnevezése. A mentő viszont főnév, melléknév és melléknévi igenév. A Nyelvművelő kéziszótár a következőt írja: „A mentő főnév egyaránt jelenti a mentésben részt vevő személyt, a mentőszolgálat alkalmazottját és a mentőautót. A többes számú mentők magát a mentőszolgálatot is jelölheti, pl. kihívta a mentőket. Újabban ennek egy vagy több tagjára vonatkozóan a beszélt nyelvben inkább a mentős alak használatos: a sebesültet elvitték a mentősök. Ez egyelőre bizalmasnak minősül, de idővel köznyelvivé válhat.” Mindkét alak megfelelő lehet tehát akkor, ha a mentőautóban dolgozó emberekre gondolunk. A mentős szó szerepel a Magyar értelmező kéziszótárban, és bizalmas stílusminősítéssel a következő jelentést adja: a mentőszolgálat tagja, alkalmazottja. Példamondat: A mentőből két mentős szállt ki. A mentős szóalak 637.000-szer szerepel az interneten. Feltételezhető, hogy a személyekre vonatkozóan az -s képzős alak azért alakult ki, hogy elkülönítsék a gépjárművet jelentő, a mentőautóból az előtagra rövidült mentő szótól. Mindettől függetlenül, ha az Országos Mentőszolgálatnál dolgozók nem szeretik a mentős kifejezést, tiszteletben tartom, és mentőket fogok mondani, ugyanis a szövegkörnyezetben, illetve a szituációban nem lesz félreérthető.

Időnként keletkeznek tulajdonnévből is szóképzéssel alkalmi neologizmusok, leggyakrabban az -ista, -izmus képzőkkel: fodorista, kókista, werberizmus. Elsősorban a sajtóban szerepeltek, és az adott időszak jellemző megnevezései. A legismertebbek a marxizmus–leninizmus, sztálinizmus, rákosizmus, kádárizmus, gorbacsovizmus, ezek bekerültek a történelmi szótárakba. Szintén a politikából eredeztethető az úgynevezett torgyániádák szó, természetesen Torgyán József révén, és a legismertebb torgyániáda az „összetéveszti Gizikét a gőzekével” volt.

Korábbi időből való, és az irodalom területéről Darvas József kifejezése, aki az Írószövetség ülésén Tersánszky Józsi Jenő munkásságáról azt mondta, hogy kakukmarcizmus, amit Tersánszky kakukmarxizmusra keresztelt át, gondolva arra, hogy őt nehezen tudták meggyőzni a szocialista realizmus munkás-paraszt témájának a fontosságáról, ő akkor is „nyersnyakasan” királylányról akart írni. A szomoryzmus is ide tartozik, ezzel az elnevezéssel az író sajátos szófordulatait illették.

Fotó (illusztráció): Shutterstock / sergo1972