A magyar nyelvben több különböző megszólítási módot ismerünk, ilyen a tegezés, a magázás, az önözés és a tetszikezés. Ez a harmadik személyű, nem tegező kapcsolattartási forma fontos szerepet tölt be még napjainkban is. Két igealakkal nevezzük meg a cselekvést: tetszikez, tetszikel, ami nem más, mint a tetszik főnévi igenévvel kiegészülő, segédigei használata a másik személlyel való kapcsolattartásban. Például: Meg tetszett hűlni? Rosszul tetszik lenni? A 18. század első évtizedétől kezdve találhatunk adatokat erre az érintkezési formára, mely a méltóztatikkal alkotott kifejezések mintájára jött létre. Tulajdonképpen tetszikelés az is, amikor a tessék kifejezést használjuk: Ne tessék haragudni! Tessék szíves lenni megmondani, jó helyen járok-e! A tetszik szó tehát egy másik főnévi igenévvel együtt az udvarias kérdés vagy közlés kifejezésére használatos. Általában személytelen forma, segít elkerülnünk a tulajdonképpeni megszólítást vagy a személy említését. Hogy tetszik lenni? Kit tetszik keresni? Mit tetszett kérdezni? Tehát egyes szám harmadik személyben használatos.
A tetszik nem csak egyes szám harmadik személyben használatos, ritkán ugyan, de előfordul többes szám harmadik személyben is. Például: Meddig tetszenek maradni? Tessenek leülni! Sőt, emlékezzünk csak arra, mit mondott egykori miniszterelnökünk! Tetszettek volna forradalmat csinálni. Ő kezdetektől fogva nemcsak az ellenzék kereszttüzében állt, hanem hamarosan az MDF úgynevezett alapító atyáinak egy csoportjával is szembekerült. Számonkérték tőle, hogy nem elég radikális a változás. Antall József egy reálpolitikus hűvösségével vágta szemükbe a fenti mondatot, amivel arra utalt, hogy teljes gazdasági, politikai és médiaelit-váltás csak forradalom útján lehetséges. Ez azonban súlyos ember- és gazdasági áldozatokkal is jár.
Sőt! Egyes szám első személyben is találkozhatunk a tetszik igével, kifejezetten az enyhe irónia szolgálatába állítva. Íme: „– De itt vagyok, ön rendőr, most mondom, hogy mi a megoldás. – Tessék hazamenni, e-mailben leírni. Jobb híján haza tetszettem menni, meg tetszettem írni az e-mailt.”
Nagyon sajátos stílushatású, amikor a tetszik állítmány mellett -nak, -nek ragos határozó áll, például: így beszél Kosztolányi Dezső Édes Annája: „Talán nem tetszik az úrfinak szeretni?” Vagy Karinthy Ferenc egyik elbeszélésében az egykori alkalmazott így szól korábbi gazdájához: „És a méltóságos asszonynak most is dolgozni tetszik odakint?” Ez kissé körülményes, nyakatekert, túlzott udvariasságot tükröz.
Nem mindenki örül a tetszikelésnek, az egyik blogban a következő olvasható: „A csókolomozáshoz társul még a tetszikezés, azaz a »tetszik tudni, tetszik látni« és társai. Ennek az alapja nem más, mint az, amikor az alsóbbrendű népek ekképpen szólították meg a gazdáikat, a »nagysasszonyt, ténsasszonyt, ténsurat«, és még azt is hozzá kellett tenni, hogy »alázatos szolgája«. Ezért is volt megdöbbentő, amikor egyszer fültanúja voltam annak, hogy egy 80 körüli öreg néni, őstermelő a piacon »Csókolom, mit tetszik kérni?« és »Csókolom, tessék máskor is jönni!« megszólítással illette az akkor 29 éves barátnőmet. Ő vállvonogatva próbálta menteni a nénit, hogy faluhelyen így szokás, meg udvarias akart lenni.” Azt is mondhatjuk napjaink szavával, hogy a tetszikelés megosztó. Az is érdekes szituáció, amikor egy fiatal lány egy bácsit csókolomoz és tetszikel, miközben ő „visszatetszikeli” és „visszacsókolomozza” a kis hölgyet.
A tetszikelés használata csökkent az utóbbi években, ennek számtalan oka van. Divatjamúltnak érzik sokan, egyre inkább terjed az általános tegeződés (főleg az internet miatt), valamint a férfiak és nők közötti egyenjogúság és a nyelvi formák egyszerűsödése is a használatát visszaszorító tényezők közé sorolható. De bizonyos helyzetekben van létjogosultsága, kifejezhetünk vele tiszteletet, függőséget, távolságtartást és bizalmasságot. Nagy korkülönbség esetén még mindig gyakran élünk vele, de például nagyobb státuszbeli eltérés esetén is előfordul, mint amilyen az orvos-beteg, ügyvéd-ügyfél viszony. Ugyanakkor a tetszikel, tetszikez igének megjelent egy újabb jelentése az internetes kommunikációban a lájkol ige magyarításaként. Valaki rákattint a mosolygó fejre, a lájk gombra, mert tetszik a tartalom. A két ige közül az -l igeképzős, a tetszikel a gyakoribb mind a két értelemben. Nagyon ritkán előfordul napjaink divatos igekötőjével is: betetszikel. Egyébként a -z és az -l igeképző főnevekhez járul elsősorban, például: klónoz, grillez, szoláriumozik; hegedül, doppingol, rappel. Ezért kissé furcsa és szokatlan a tetszikel és a tetszikez szóalak, mert ebben az esetben igéhez járul a képző. Efféle elterjedt igénk csak egy van: a láttamoz. A Facebook 2016-ban a like (’tetszik’) gomb mellett öt újabb érzelemgombot jelentetett meg: az „imádom”, a „vicces”, a „hűha”, a „szomorú” és a „dühítő” reakciógombokat, és ezek lehetőséget teremtettek az érzelmek árnyaltabb kifejezésére. Már csak az a kérdés, hogy létrejön-e a (be)imádomoz, a (be)viccesel, a (be)hűház, a (be)szomorúz és a (be)dühítőz igealak.
