Egy Zsigmond-aranypénz korabeli hamisítványát is megtalálták a régészek az egykori Ság nevű település emlékeit őrző területen, az épülő tiszaugi híd mellett.

A Kecskeméti Katona József Múzeum régészeti osztályvezetője elmondta: a közelmúltban előkerült „aranypénz" érdekessége, hogy feltehetően ez az egyetlen érme a Kárpát-medencében, amelyet az eredeti verőtővel hamisítottak. A talált aranyforint-másolat a 15. században nagy valószínűséggel úgy készült, hogy egy bronzalapra ráöntöttek egy kevés ezüstbevonatot, amelyre később aranyréteget vittek fel.

Egy forrásadat szerint – amelyre munkatársa, Nagy Balázs numizmata bukkant – Zsigmond király halálát követően ellopták az egyik pénzverő tövet, és feltehetően ezzel készítették a most megtalált hamis pénzérmét. Mint Wilhelm Gábor kiemelte, a fémpénz úgy néz ki, mintha színaranyból lenne, „egyedisége és gazdaságtörténeti vetülete azonban sokkal izgalmasabbá teszi, mintha egy eredeti Zsigmond-aranyforint lenne". Az ásatás során egy egykori falu, Ság emlékeit is megtalálták a föld mélyén.

Kiemelt kép: Unsplash