Egyéb
Latin-Amerika a KAFF idei vendége
Ázsia után Latin-Amerika animációs filmjei lesznek a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál meghívott vendégei. A június 24. és 28. között tartó fesztiválon három kategóriában versenyeznek az animációs filmek, ezen kívül konferenciák, kiállítások, workshopok várják a látogatókat. Két filmvetítés mellett pedig érdemes ellátogatni a VIII. Kecskeméti Bor- és Pálinkaünnep programjaira is.
Pódiumbeszélgetések a X. Tiszavirág Fesztiválon
Idén tizedik alkalommal rendezik meg Szolnokon a Tiszavirág Fesztivált június 16. és 20. között, amelynek első két napján a Kultúra.hu pódiumbeszélgetésekkel várja az érdeklődőket. Témáink között lesz az NKA és a Cseh Tamás Program tevékenysége, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, illetve a VIII. Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál is. A Cseh Tamás Program által támogatott kezdő zenekarokat is meg lehet hallgatni, sőt a fesztivál mindegyik estéjén fellépnek.