Egyéb
Mintegy 50 filmet láthat a közönség a 8. BIDF-en
Mintegy 50 filmet láthat a közönség a 8. Budapest International Documentary Festivalon (BIDF), amely január 22. és 30. között a fővárosban a Cinema City Mammut II. mozitermeiben, valamint 10 vidéki nagyvárosban várja a közönséget.
A szatmárnémeti színházépület felavatásának 130. évfordulóját ünneplik
A szatmárnémeti színházépület felavatásának 130. évfordulóját ünneplik egy rendezvénysorozattal, amelynek keretében a budapesti Nemzeti Színház is bemutat egy előadást.
Pablo Picasso & Françoise Gilot: A nő, aki nemet mond – Filmvetítés és beszélgetés
A Várfok Galériában megrendezett Gilot 100 kiállítás alkalmából a Francia Intézet egy rendhagyó estet szervez Françoise Gilot francia festő tiszteletére január 18-án.
A Baltazár Színház javára rendeznek koncertet a Budapest Music Centerben
A Baltazár Színház javára adnak koncertet hazai művészek február 12-én a Budapest Music Centerben (BMC).
Mozart és Vanhal zenéjével nyitja az évet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Wolfgang Amadeus Mozart és Johann Baptist Vanhal zenéjével nyitja csütörtökön az évet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a hangverseny szólistája Ránki Dezső zongoraművész lesz a budapesti Zeneakadémián.
Rick Wakeman a győri filharmonikusokkal lép fel
Rick Wakeman, a Yes együttes egykori billentyűse február 9-én a győri Richter Teremben lép fel. A legendás zenész a Győri Filharmonikus Zenekar és egy vegyes kórus közreműködésével klasszikusokra épülő szimfonikus műsort ad elő.
Új Boribon-előadás és vadlovacska a Puskin Kuckóban
E héten szombaton megkezdi 2022-es téli–tavaszi évadát a Budapest Film hagyományos gyermekprogram-sorozata a Puskin moziban.