Egyéb

Egy elfeledett nép nyomában

A magyar puszták népéhez hozzáférni nehezebb vállalkozás, mint egy közép-afrikai törzs tanulmányozása. Honnan tudhatjuk akkor, hogyan éltek a gyakran több száz főből álló, cselédotthonokban lakó pusztaiak? Úgy, hogy egyik kiváló írónk, Illyés Gyula mesél róluk: visszaemlékezve saját gyerekkorára. Induljunk útra vele, olvassuk együtt a Puszták népét.

Egymilliárd kulturális fesztiválokra

Jövőre már egymilliárd forint jut a vidéki fesztiválokra – jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Pécsi Mandulavirág Kulturális Konferencián március 29-én. Megjegyezte továbbá, hogy a kiemelt kulturális beruházások részeként megújul többek között a veszprémi és a kaposvári színház, a fővárosban pedig egyebek mellett az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Állami Operaház.

Festői szerelmek, festői szalonok

Milyenek voltak a 20. századi szalonok és mi közük volt a képzőművészethez? Hogyan formálódtak a kiállítások? Mi az a White Cube? De ami a legfontosabb: hol van a határ múzsa és szerető között? Ezekre a kérdésekre kapott választ az, aki ellátogatott a Múzeum+ március 9-ei programjára, ahol a szalon volt a fő téma, Nyáry Krisztián pedig a festők szerelmi életét boncolgatta.

Helyzetek és karakterek

Egy könyv szerves része a megalkotott képi világ, így az illusztráció is. Ez egy gyermekkönyv esetében különösen fontos, hiszen hogyan máshogyan lehetne a legéletszerűbben elmesélni egy történetet, ha nem a képek segítségével. Ezért is olyan értékesek Békés Rozi illusztrátor alkotásai, amelyeknek egy része szeptember 3-ig megtekinthető a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Márciusban Újra Kezdjük!

Juhász Dávid MUK – Márciusban újra kezdjük! című kiállítását március 21-én nyitották meg a Pintér Galériában. A festőművész portrésorozata azokat a fiatal férfiakat helyezi reflektorfénybe, akik az 1956-os forradalmat szabadságharccá változtatták. Az ifjú festő kendőzetlen portréival arra keresi a választ: mi vitte utcára ezeket a fiúkat?

Megújul a Festetics-park

Mintegy 5,5 milliárd forintos beruházással az eredeti tervek szerint állítják helyre a keszthelyi Festetics-kastély egykori parkját az azt átszelő közút kiváltásával, de új funkciókkal és látványosságokkal is bővül a múzeumegyüttes. A programhoz kapcsolódóan a város területén lesznek közlekedési beruházások is, egyebek közt egy új parkolót alakítanak ki a kastély közelségében.

Öt és félmilliárd pixel egy helyen

Fantasztikus történetek láthatók azon a 360-nál is több képen, amelyeket a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban állítottak ki a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás keretében. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége évi rendes fotópályázatára 234 fotós több mint hatezer képet küldött be, amelyek közül idén is nemzetközi szakmai zsűri válogatott. A tavalyi év legjobb sajtófotói május végéig tekinthetők meg.

Rukkolj és happolj könyveket!

Rukkolérók, rukkolinák, rukkadétok, happnagyok, happitányok és persze rukkolás, stoppolás és happolás minden mennyiségben Magyarország első könyvcserélő oldalán. A Rukkola.hu 2012-ben alakult és mára csaknem 40 ezer könyvet tesz elérhetővé az olvasók számára. Kipróbáltuk!

Újcirkusz-varázslat

Az újcirkusz az elmúlt évek során egyre nagyobb teret és közönséget hódított meg magának, így a tavaszi fesztiválon is rendszeresen találkozhatnak a nézők a műfaj nemzetközi és hazai képviselőivel. Idén a svéd Svalbard Company, az ausztrál CIRCA és a magyar Recirquel Újcirkusz Társulat előadásain keresztül nyerhetünk bepillantást ebbe a látványos világba.