Egyéb
Nem erkölcsi leckének szántam
„Nem azért készítettem ezt a filmet, hogy megmondjam az embereknek, mit hogyan kell csinálni, épp ezért választottam a vígjáték műfaját, ugyanis egy vígjátékban komoly témákat lehet könnyedén boncolgatni” – mondta François Desagnat. A Háziúr kiadó című film rendezőjével arról beszélgettünk többek között arról, mi adta a történet alapötletét.
Breuer újra itthon
Az Iparművészeti Múzeum Szubjektív tárlatvezetés programsorozatának legutóbbi eseményén március 8-án Térey János író kísérte végig a látogatókat a magyar származású, nemzetközi hírű sztárépítész és bútortervező, Breuer Marcell és hét további építész-iparművész munkásságát bemutató kiállításon.
Magyar napok Bakuban
„Múltunk, értékes örökségünk ismerete nélkül a jövő építése sem lehetséges, és ezt az értéket át kell adni az újabb generációknak” – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár március 16-án Bakuban. A politikus annak apropóján látogatott Azerbajdzsán fővárosába, hogy március 16-án és 17-én a magyar kultúrát bemutató rendezvénysorozatot tartottak.
Hazudni tudni kell!
A hazugságnak több fázisa van. Más a füllentés, más a hazugság, és még ezeknek is megvannak a szintjei. Van, aki csak olyankor füllent, ha a helyzet megkívánja, de akad olyan is, aki szinte rabja saját hazugságainak. Ilyen karaktert formál meg Nyírő Bea, azaz Suzy Flute a Hazudni tudni kell! című darabban, amelyet a Turay Ida Színházban láthatnak a nézők.