Magyar napok Bakuban

Egyéb


baku2_600x399.png
Egy modell a FolkTrend divatbemutatón,a bakui magyar napok rendezvényén, a Boulevard Hotelben

A kétnapos programsorozat kezdetén, március 16-án délelőtt bemutatták Madách Imre Az ember tragédiája című művének azeri nyelvű fordítását. Az Azeri Nemzeti Tudományos Akadémia központi könyvtárában tartott eseményen Isa Habibbeyli, az akadémia alelnöke elmondta: a magyar és az azeri nép hosszú múltra visszatekintő kapcsolatainak szorosabbra fűzését segíti a rendezvénysorozat. A mű világirodalmi jelentőségét méltatva kijelentette: az azeri fordítás újabb lépést jelent a kétoldalú kapcsolatok történetében.

Ezt követően a Nizami Moziközpontban bemutatták Az ember tragédiája című rajzfilmet, amelynek történetét Jankovics Marcell rendező ismertette.

Délután Sipos János, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központ Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tartott előadást a magyar és az azeri népzene hasonlóságairól.

Pál István ?Szalonna? és zenekara március 16-án este adott koncertet, majd divat- és gasztronómiai bemutatót rendeztek.


baku3_600x439.png
Pál István ?Szalonna? és Pál Eszter énekes a bakui magyar napok rendezvényén,a Nemzetközi Mugham Központban

Az akadémián március 17-én délelőtt emlékülést tartottak Bekir Csobanzade költő, turkológus, valamint Hazai György turkológus, orientalista tiszteletére. Dr. Hóvári János, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója előadásában kifejtette: Hazai György azt vallotta, hogy ?a turkológia a magyaroknak nemzeti tudomány?, és ha meg akarjuk érteni a magyar múlt rejtélyeit, a legkülönbözőbb török nyelveken kell tudnunk beszélni. Az egykori turkológus csaknem kétezer könyvét is az azeri akadémiára hagyta ? idézte fel. Hóvári János hozzátette: kapcsolatunk a török népekkel ?a 21. században új lehetőségekkel kecsegtet?.

A délután folyamán gobelinkiállítást nyílt a Szőnyeg Múzeumban. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár megnyitóbeszédében kiemelte: Azerbajdzsán és Magyarország a 21. század két rendkívül sikeres országa. Úgy fogalmazott: múltunk, értékes örökségünk ismerete nélkül a jövő építése sem lehetséges, és ezt az értéket át kell adni az újabb generációknak. Miközben a bakui magyar napok alkalmával ?önálló kulturális arculatunkat tárjuk fel?, közösen felfedezhetjük a két nép közötti párhuzamokat, ami segíti a nyitottságot, a kölcsönös megértést, tiszteletet és barátságot ? hangsúlyozta. Hozzátette: örömmel várnak egy hasonló, azeri kulturális rendezvénysorozatot Budapesten.

Ezt követően Eisenhut Ferenc festő képeiből nyílik kiállítás a Heydar Aliyev Kulturális Központban, este pedig a Magyar Állami Népi Együttes gálaestjével zárul a rendezvénysorozat.


baku1_600x403.png
Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége (k), mellette dr. Hóvári János,a MANK Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Közhasznú Kft. (MANK) főigazgatója (b)és Hazai Cecília, Hazai György magyar turkológus lányaMadách Imre Az ember tragédiája című művének azeri nyelvű fordítása bemutatójánaz Azeri Nemzeti Tudományos Akadémián, Bakuban

A kétnapos esemény programjain részt vett Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége.

Csutora Zsolt keleti nyitásért felelős helyettes államtitkár, miniszteri biztos, korábbi bakui nagykövet az MTI-nek elmondta: most először rendeznek ilyen nagyszabású eseménysorozatot Bakuban, de a korábbi években több kulturális programot szerveztek már az azeri fővárosban. Ezúttal azonban nemcsak a magyar kultúra, hanem a tudományos élet képviselőit is meghívták ? mutatott rá. Hozzátette: hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a programokat, és Azerbajdzsán hamarosan Budapesten tart hasonló rendezvényeket.

A diplomata arról is beszélt, hogy a magyar és az azeri népet szoros kapcsolat fűzi össze, amely hosszú történelemre nyúlik vissza, Magyarország és Azerbajdzsán között pedig stratégiai viszony van.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Bruzák Noémi