Nem erkölcsi leckének szántam

A Háziúr kiadó című vígjáték főszereplője Hubert Jacquin, az egykoron megbecsült szülészorvos, aki a magányos nyugdíjasok ingerszegény életét éli. Nemrég köszönt el munkahelyétől és szeretett felesége is a közelmúltban hunyt el. Kedvenc pékségében aggódva figyelik elmagányosodását, ahol végül rábeszélik, fogadjon fel egy házvezetőnőt. Csakhogy a házvezetőnő helyett Hubert egy albérletet kereső telefonszámát hívja fel. Manuela, a fiatal és extravagáns lány szinte azonnal felforgatja Hubert életét: egy közösen átbulizott éjszaka mámoros pillanatában Hubert még abba is beleegyezik, hogy a két további üres szobáját is kiadja. Mire józanul is végig gondolhatná a döntést, már késő, Manuela ugyanis rögvest elkezdi keresni az újabb lakótársakat. Hamarosan Marion, a szorongó nővér és Paul-Gérard, a válófélben lévő ügyvéd is Hubert életének része lesz.

A francia rendező, François Desagnat filmje vidám, szórakoztató, ám rendkívül megható mese arról, hogy ha valaki beköltözik a lakásunkba, akkor az életünkbe is belép. Ezzel pedig nem veszítünk semmit, sőt ? mutat rá a film, mely egyszerre feledteti el velünk a hétköznapi gondokat és döbbent rá minket arra, milyen módon orvosolható a magány. És persze arra is: nem könnyű kinyitni a minket biztonságban (és nyugalomban) tartó ajtót, de ha megtesszük ezt a bátor lépést, sokat nyerhetünk.

A Kultúra.hu a film kapcsán beszélgetett a rendezővel, aki a Frankofón Filmnapok keretében kísérte el hazánkba alkotását.

A legújabb, Háziúr kiadó című filmed egy vidám, kacagtató, ugyanakkor nagyon megható vígjáték. Mi adta a történet alapötletét?

A film egyik producere, Jérôme Corcos rengeteg albérletkereső hirdetéssel találkozott a Facebook-on és meglepődött, mikor látta, hogy e hirdetések száma egyre csak nő. Hamar megállapította: ebből lehetne készíteni egy jó filmet. Az alapötlet tehát ez volt, melyből később elkezdett kirajzolódni a Háziúr kiadó története, vagyis, hogy a főhős legyen egy idős özvegy, aki több fiatalt is befogad a lakásába. Jérôme kezdettől vígjátékban gondolkodott, és a szerzőtársaival megírt egy húszoldalas szinopszist, melyet aztán megmutattak nekem, én pedig támogattam az ötletet. Azt gondoltam, az együttlakás, az, hogy miképpen osztjuk meg egymással az életterünket, olyan téma, melyről érdemes filmet forgatni.

Ez az igazán fiatalos szituáció ? a lakótársakkal való együttélés ? jelenik meg a filmben, ugyanakkor az idősebb korosztály is képviselve van benne. Ez fontos cél volt?

Nagyon klasszikus lett volna olyan lakótársi viszonyról mesélni, ahol csak fiatalok élnek együtt. Egy filmnek az a célja, hogy valami mást, újat mutasson és eredeti legyen, ezért szerintem okos ötlet volt egy idős urat és a fiatalokat egyazon történetben megjeleníteni. Ezáltal érdekesebb lett a film, hiszen így egészen más élethelyzetek, problémák, szituációk kerültek elő benne.

Hubert a film kulcsfigurája, André Dussollier pedig fantasztikusan kelti életre a karaktert. Miképpen választottad ki őt erre a szerepre?

Valójában a producerek választották. Mikor bemutatták nekem a már említett szinopszist, André Dussolier már ott volt a fejükben, ahogy Béreng?re, a másik férfi főszereplő is. Biztosak voltunk benne, hogy André lesz a megfelelő Hubert szerepére, viszont el kellett halasztanunk a forgatás kezdetét, melynek következtében felmerült a kérdés, hogy vajon ennek ellenére is tudja-e vállalni a szerepet. El is kezdtünk gondolkodni azon, ki helyettesíthetné. Több nagyszerű francia színész is szóba került, végül azonban megállapítottuk, hogy ez a szerep Andrénak lett írva, így muszáj megvárni azt az időszakot, mely alkalmas neki. Szóval én semmit sem tettem azért, hogy ő legyen a film főszereplője, de áldom a producereket, hogy rá gondoltak.

Nagyon különböző karakterek jelennek meg a filmben, de mindannyian szembesülnek valamilyen nehézséggel. Miért tartottad fontosnak, hogy ezáltal a drámaiságot is beemeld egy olyan filmbe, amely alapvetően vígjáték?

Úgy vélem, a különféle válsághelyzetekben mutatkozik meg, miképpen tudjuk átadni a tudásunkat, tapasztalatainkat a többi embernek. Hubert az összes szereplőt támogatja a filmben: segít nekik szembenézni a nehézségekkel, túljutni rajtuk, illetve felnőni is segít nekik. Lényegében olyan, mint egy édesapa. Számomra rendkívül fontos volt, hogy a segítő édesapa karaktere előkerüljön a filmben, ehhez pedig szükség volt a drámai szituációkra, a nehéz helyzetekre.

Úgy éreztem, a film rámutat arra, hogy az empátia és a mások iránt való nyitottság gazdagabbá, boldogabbá teszi az embert. Valóban ez az egyik fontos üzenete?

Így van, ez a film egyik üzenete. Az, hogy soha nem egyszerű ajtót nyitni a másik embernek. Nem könnyű feladat közel engedni magunkhoz másokat, ezért tartottuk fontosnak, hogy a film elején még legyen egy kis ellenállás. Hubert eleinte ellenkezik, hiszen egyáltalán nem tartja jó ötletnek, hogy albérlői legyenek, végül azonban beadja a derekát és rájön, jobb dolog nem is történhetett volna vele. Úgy érzem, ez egy nagyon érdekes és tanulságos történet, mindazonáltal nem erkölcsi leckének szántam. Nem azért készítettem ezt a filmet, hogy megmondjam az embereknek, mit hogyan kell csinálni, épp ezért választottam a vígjáték műfaját, ugyanis egy vígjátékban komoly témákat lehet könnyedén boncolgatni. Azt szerettem volna üzenni ezzel a filmmel, hogy ki kell nyitni a szívünket, hiszen úgy csak gazdagabbak leszünk.

Filmes családból származol. Ez befolyásolt abban, hogy a mozgóképet választottad és filmrendező lettél?

Abszolút. Édesapám nem szerette volna, hogy ezt a mesterséget válasszam, pontosan azért, mert tudta, milyen nehéz, úgyhogy ő más irányba terelt engem, más tanulmányokra buzdított. Mást is tanultam egyébként, de mivel kiskoromban állandóan moziba jártam édesapámmal, a mozgókép szeretete szinte magától bekerült az életembe. Az egyik nagymamám színésznő volt, az öcsém is színész lett, édesanyám pedig vágó, tehát a mozi világában fürödtem egészen kiskoromtól fogva. Emellett mindig is szerettem történeteket mesélni a filmen keresztül.

Úgy fogalmaztál, hogy szeretsz a filmen keresztül történetet mesélni. De azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Háziúr kiadó forgatókönyvének írásában is részt vettél. Ez azt jelenti, hogy az írásban történő történetmesélés, maga az írás is közel áll a személyiségedhez?

Egyáltalán nem áll olyan közel hozzám, mint a rendezés, sőt. Viszont mindig elérkezik az a pillanat, amikor az ember azt érzi, hogy a rendezés olyan, mintha írás lenne. Szeretek a történet kidolgozásában, megfogalmazásában részt venni, de nagyon szívesen dolgozom együtt forgatókönyvírókkal. Vagyis inkább azt mondanám: jobban szeretek csapatban alkotni, mint egyedül. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan forgatókönyvírókkal működhetek együtt, akik ismerik a világomat és tudják, mit szeretnék megvalósítani. Úgy vélem, az írás magányos tevékenység, ez pedig távol áll az én személyiségemtől. Egy film elkészítéséhez csapatmunkára van szükség, hiszen ott vannak a színészek, a technikusok, akikkel rendezőként együtt dolgozom, és ez sokkal inkább az én műfajom, mint az írás. Sokat kell még tanulnom ? például a díszletek vagy a jelmezek területén, hiszen az nem jön magától ?, viszont ezért is szeretem annyira ezt a mesterséget: mindig lehet fejlődni.

A Háziúr kiadó március 16-ától látható országosan a hazai mozikban.

Készítette: Tóth Eszter