Egyéb

A filmművészet élő legendája

„Azt ugye ön is elismeri, hogy egy filmnek kell, hogy legyen eleje, közepe és vége? Hát persze, csak nem feltétlenül ebben a sorrendben.” Ez a régi anekdota jól mutatja, hogy Jean-Luc Godard, a francia új hullám élő legendája a világ egyik legmerészebb filmrendezője. A Kifulladásig, A bolond Pierrot és az Éli az életét című filmek alkotója december 3-án ünnepli 86. születésnapját.

A szarvassá változott fiú

A magyarországi premier előtt Párizsban mutatta be november 28-án este a Nemzeti Színház társulata A szarvassá változott fiú című előadás új változatát a Világ Kultúráinak Háza (Maison des cultures du monde) fesztiválján, a Festival de l'Imaginaire-en. A magyar közönség a december 7-ei premieren találkozhat először az új változattal.

Az együttgondolkodás útjai

A szülőföldnek, a magyar területek összekötésének és a közelünkben élő magyarsággal való együttgondolkodásnak, együttmunkálkodásnak a képzőművészeti szimbóluma az a tárlat, amely december 7-én 17 órakor nyílik meg Utak címmel a MANK Galériában, Szentendrén. A december 23-ig látogatható kiállítás egy szeletét adja a kortárs magyar képzőművészetnek.

Bezöldült a Cimbaliband!

Itt az ideje zöldre váltani! Ez az új jelmondata a Cimbaliband zenekar új lemezének, mely a Recycle, vagyis az újrahasznosítás címet viseli, borítóján az eddig megszokott behajtani tilos cimbalom helyett most a zöld nyilas újrahasznosítás ábra díszeleg a már jól ismert vezérhangszerrel a középpontban. A 11 számot tartalmazó új album igazi életigenlős, örömteli Cimbaliband stílusú dalokat tartalmaz.

Átadták a Prima Pirimissima-díjakat

Tizennegyedik alkalommal vehették át a Prima Primissima-díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott gálaesten december 2-án. „Azok munkáját ünnepeljük, akik hosszú éveken át kiemelkedően alkottak, ország-, világ- és Európa-szerte ismert teljesítményt mutattak fel” – mondta a díjátadón Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke.