Egyéb
A POSzT jubiláló látogatója
Géczy Dorottya nem szereti, ha a korát firtatják, úgy gondolja, nem az évek száma, hanem az ember vitalitása, frissessége határozza meg azt, ki mennyi idős. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy a színművésznő már 65 éve van a színészi pályán, melyet idén májusban méltó módon ünnepelhetett meg. Géczy Dorottyával beszélgettünk.
Erdély tájegység a Skanzenben
Jövőre elkezdődhet a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum új, Erdélyt bemutató tájegységének építése – jelentette be közleményben a Szentendrei Skanzen. A kormány 2017-ben 1,9 milliárd forintot szán a projektre. A fejlesztés keretében 2021-ig több mint 100, eredeti helyén pusztulásra ítélt építmény és mintegy 35 ezer műtárgy kap helyet Szentendrén.
Vidám irodalom
Vidám irodalom címmel humoros összeállítást láthatnak az érdeklődők a Váci Világi Vigalom idején. A rendezvénysorozatot – mely az előző évekhez hasonlóan rendkívül gazdag, minden korosztály számára vonzó eseményeket kínáló programot ígér – már huszonharmadik alkalommal rendezik meg július 22. és 24. között.