Mit érez hat és fél évtizednyi színpadi játék után?

Nem veszek tudomást az eltelt évtizedekről, szerencsére nem érzem magam annyinak, mint amennyit a számok mutatnak. Úgy viselkedem, úgy mozgok, olyan aktív vagyok ? naponta úszom egy órát ?, mintha negyvenéves lennék. Szellemileg pedig frissen tart az állandó szereptanulás, hiszen rendszeresen játszom a színpadon. A most futó Heltai-darabban ? Édes teher ?, amely egy békebeli vígjáték, még énekelek és szteppelek is. Emellett rendszeresen újítom a sanzonestjeim műsorát is, ami új dalok tanulásával jár. Nagyon szeretem a sanzonokat, mert ezeket nemcsak elénekelni, hanem eljátszani is kell a színpadon. Minden sanzon tulajdonképpen egy kis történetet mesél el, amely már maga is egy dráma.

index

 

Aktív tagja a magyar színházi életnek?

Igen, sőt ez annyira így van, hogy néha megjegyzik: nahát, te mindig ott vagy minden premieren! Figyelemmel kísérem a színházi életet, valamint a tévén keresztül igyekszem a nemzetközi világot is követni. Annak idején rendszeresen jártam külföldre, évente állandó fellépője voltam a kanadai, az amerikai nagykövetségen szervezett magyar műsoroknak. Ezekre is keményen fel kellett készülni, de én mindig élveztem a felkéréseket.

 

Milyen emlékei vannak a régi évekről?

Amikor elkezdtem járni a színészképzésre, akkor az még egyesületi iskola volt. Harmadéves koromban vonták össze a főiskolával, amelyből mára Színház- és Filmművészeti Egyetem lett. Rátkai Márton volt az igazgatóm, a nagyon neves tanári karban ott ült Várkonyi Zoltán és Apáti Sándor, Máthé Erzsivel pedig egy osztályba jártam a főiskolán.

 

Nem teszek különbséget dráma vagy vígjáték között, bár kicsit közelebb áll hozzám a dráma műfaja. Ez talán annak is köszönhető, hogy a kezdeti balettes évek után hét éven keresztül csak prózát játszottam. Maradandó élmény számomra az a szerepem, amikor Editet alakítottam a A kőszívű ember fiaiban olyan legendás partnerek oldalán, mint Dayka Margit, Somogyvári Gyula, Pataky Jenő, Bánki Gyula, és Szemere Vera. Így visszatekintve boldog vagyok, hogy a pályámon ilyen nagyságok mellett állhattam a színpadon.

 

A POSzT-nak rendszeres látogatója.

Nagyon örülök, hogy ez a hely színésznemzedékek találkozóhelye, idén is találkoztam itt ? többek között ? Piros Ildikóval és Eszenyi Enikővel. Nem magánemberként, hanem a MASZK Országos Színészegyesület képviseletében vagyok itt, a díjakról az a bizottság dönt, amelyben a kamara vezetősége is részt vesz.

 

A POSzT annak idején egy gyönyörű színészi elképzelésből született meg, de mára sokat változott. Az előadások most is telt házzal mennek ? ami azt jelenti, hogy az embereket érdekli a színház ?, és ez nagyon örvendetes, de mára a kezdeti pezsgő hangulat lecsendesedett, lenyugodott, megváltozott.

 

Mi a véleménye a versenydarabokról?

Nekem a színház szinte teljesen kitölti az életemet és nagyon boldoggá tesz, hogy a gyermekemnek is sikerült továbbadnom a művészet szeretetét, a művészet iránti érdeklődést. Én egy rajongó néző vagyok, aki ? ha beül a nézőtérre ? gyermeki érdeklődéssel figyel, és ki tudja kapcsolni magában azt, hogy ő színész. Jónak találom a válogatást, ha pedig valami nagyon tetszett, azért borzasztóan tudok lelkesedni. Lehetnek olyan pillanatok egy előadás megtekintése közben, amikor libabőrös leszek, ez jelzése a katartikus élménynek. Láttam itt ragyogó előadásokat, nagyszerűek a művészeink, és a válogatás színvonala miatt nagyon örülök, hogy itt vagyok. Szakmailag leginkább azt tűnt fel, hogy a fiatal színészkollégák is átélik a szerepeiket, és egy pillanatig sem esnek ki abból a miliőből, amelyben játszanak.

Tölgyesi Tibor