A programkínálat sokrétű a művészeti ágak tekintetében: különböző műfajú koncertek hosszú sora, színházi produkciók, illetve ebből az alkalomból nyíló időszakos képzőművészeti bemutatók egyaránt várják az érdeklődőket. A kisgyermekes családoknak műsorokkal, illetve kézműves és játszóházi foglalkozásokkal kedveskedik a fesztivál, emellett széles gasztronómiai kínálattal és vásári árukavalkáddal is készülnek a szervezők. A Váci Világi Vigalom programjai között tűnik fel a Vidám irodalom című humoros, vidám hangulatú est, melynek alapötletét egy politikai élclap szolgáltatta.

 

A XIX. században indult egy politikai élclap, a Borsszem Jankó. A friss szellemiségű, fiatalos, elegáns humorú folyóirat 1868 és 1938 között jelent meg és a korszak egyik legnépszerűbb hazai élclapja volt, melynek célközönségét elsősorban a városi nagypolgárság jelentette. A lap a társadalom tipikus figuráit, viszonyait kifigurázó írások mellett számtalan karikatúrát is közölt, rajzai kvalitásaival, grafikusaival pedig a kor egyik meghatározó intézményévé vált. A népszerű élclap szerzői között olyan neveket találhatunk, mint Mikszáth Kálmán, Rákosi Jenő, Ágai Adolf és Ambrus Zoltán.

 

A Borsszem Jankó vidám szellemiségét átadni kívánó, Vidám irodalom címre keresztelt estet a Váci Világi Vigalom idején, július 24-én 18 órakor tekinthetik meg az érdeklődők Vácott, a Mároki kocsma udvarán. Az estet ? melyben közreműködik többek között Heinl Éva, Csernák Zsuzsa, Kocsis György és Csereklye Károly Zoltán ? Péter Péter szerkesztette. A műsorban Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Romhányi József művei mellett Révész Tibor, Ungvári Tamás, Darvas Szilárd, Eörsi István, Tóth Gyula, Baranyi Ferenc, Péter Péter és Kiss Judit Ágnes humoros írásai, illetve a Borsszem Jankóban megjelent tréfák szerepelnek, melyeket Péter Péter szedett versbe.

Fotók: vacivigalom.hu/Wikipédia