Egyéb

Különlegességekre készül a Víg

A Vígszínház 120 éves – és még mindig fiatalok vagyunk! – mondta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a teátrum 2016/2017-es évadát bejelentő sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a színház tagja az Európai Színházi Uniónak, így a teátrumot Európa legfontosabb színházai között tartják számon, melyet „az előadások minőségével értünk el” – tette hozzá.

Tündérkert ezüstje

Tizenhárom erdélyi fejedelem 220 tallérját vonultatja fel a Magyar Nemzeti Múzeum Tündérkert ezüstje című kiállításán. A június 7-től látható tárlat a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében megvásárolt Törő-gyűjtemény anyagát mutatja be. A 216 darabos kollekciót Törő István azóta ajándékként további négy darabbal gyarapította.

Wagner varázslata újrakezdődik

Idén lesz tízéves a Müpa világhírűvé vált operafesztiválja, a Budapesti Wagner-napok, így június 15. és 26. között újra láthatja a közönség a világhírű tetralógiát, A nibelung gyűrűjét, idén is négy estét átívelve, ahogy eredetileg Richard Wagner elképzelte, illetve a 2013-ban nagy sikert aratott A nürnbergi mesterdalnokokat. Az előadók ebben az évben is világszerte ünnepelt Wagner-énekesek lesznek.