Egyéb
Engem a változatosság hajt
Bátori Éva opera-énekesnő tanulmányait befejezve rögtön külföldön kezdte meg karrierjét. Tagja volt a lipcsei, majd a kölni Operának, énekelt szerte Európában, Kínában, Japánban, Amerikában, megfordult olyan világhírű koncerttermekben, mint a New York-i Lincoln Center Avery Fisher Hallja, május 19-én pedig a Művészetek Palotájában áll színpadra Mahler A fiú csodakürtje című dalciklusával.
A festőművész fesztiválja
Minden eddiginél színesebb lesz a Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József festőművésznek emléket állító összművészeti fesztivál, amelyet május 26. és 29. között rendeznek a somogyi megyeszékhelyen. Az érdeklődők 25 helyszínen mintegy 70 programon vehetnek részt, amelyek között beltéri kiállítás és utcatárlat éppúgy lesz, mint koncert, valamint kézműves vásár.
Érkezik a színpadra a romantika
Magyar és külföldi sztárok kápráztatják el a közönséget idén a Budapesti Nyári Fesztiválon. A tizenkét héten át tartó rendezvényen színházi előadások, opera és musical, táncelőadások, látványos show, gyerekszínház, jazz-, világzenei és klasszikus koncertek is várják a látogatókat. A programokról a fellépő művészek, rendezők és írók is meséltek május 18-án Budapesten.
Kinyitja kapuit a Pesti Vígadó
Csoportos idegenvezetés, kiállítások, képzőművészeti foglalkozások, mesefilmvetítés, táncház és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket május 21-én a Pesti Vigadó Nyitott ház elnevezésű eseménysorozatán Budapesten. A rendezvény célja, hogy mindenki megismerhesse a nagy történelmi múlttal rendelkező épületet – hangsúlyozta Molnárné Szunyi Barbara ügyvezető igazgató.
Koncert ezer lámpás fényében
Az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódóan idén hatodik alkalommal rendezik meg az Ezer Lámpás Éjszakája jótékonysági koncert- és programsorozatot országszerte. A rendezvény székesfehérvári állomásának egyik fellépője Elefánt lesz, aki új szólólemezét is bemutatja az élő koncerten. Fellépését követi majd a több ezer világító lufi magasba engedése, „hogy minden gyermek hazataláljon”.
Könyvbe foglalt képzőművészet
Somogyi Győzővel készült interjúkötetet jelentetett meg a Magyar Napló Kiadó. A Kossuth-díjas képzőművész művészeti és esztétikai gondolatait, valamint pályájával és kortársaival kapcsolatos emlékeit átfogó módon összegző könyvet május 19-én mutatják be Budapesten. A Szépség szolgálatában című mű szerzője Takács Gábor művészettörténész.