Egyéb
Visszakapott egy lopott műkincset Egyiptom
A Houstoni Természettudományi Múzeumból visszatért Egyiptomba egy szarkofág, írja az AP News.
Tizenötödik születésnapját ünnepli a Budapest Jazz Club
Január 7-én lesz torta, az ingyenes ünnepi koncerten pedig közreműködik az LFZE Big Band László Attila vezetésével, a Hodek Áron Trio és az Oláh Kálmán Jr. Quartet.
Nagy Emma és Oláh Krisztián a hazai jazz-zenészek legjobbjai
A Jazzma.hu portál kilencedik alkalommal rendezte meg szavazását, amelyen a szerkesztőség a hazai jazzélet legjobbjait választotta meg.
Tizedik alkalommal rendezik meg az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivált
Január 7. és február 5. között rendezik meg Magyarország egyik leginnovatívabb fesztiválját. A 10. Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál az elmúlt tíz év sokszínűségét igyekszik bemutatni több budapesti helyszínen.
Közel félmillió dollárt fizettek az Óz, a csodák csodája film egyik kellékéért
Az 1939-ben készült filmben használt homokóra 495 ezer dollárért (kb. 185 millió forint) kelt el egy aukción.
Az Avatar: A víz útja vezeti az észak-amerikai filmes sikerlistát
Harmadik hete vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát James Cameron filmje, az Avatar: A víz útja, amelynek globális mozis jegybevétele vasárnap már elérte az 1,38 milliárd dollárt (516 milliárd forintot).
Kritikus, de stabil a balesetet szenvedett Jeremy Renner amerikai színész állapota
Hótakarítás közben szenvedett balesetet Jeremy Renner amerikai színész, aki kórházba került, szóvivője szerint állapota kritikus, de stabil – írta a Hollywood Reporter.
A műfaj sztárjai érkeznek a Jazzfest Budapestre tavasszal
Lizz Wright, Stacey Kent, Avishai Cohen, Simon Phillips, Anouar Brahem, Stanley Clarke és Paal Nilssen-Love lép fel az április 26-tól május 17-ig tartó Jazzfest Budapesten.
Elhunyt Szecsanov Martin operatőr
Elhunyt Szecsanov Martin operatőr. A fotósként, festőművészként, zenészként és galeristaként is tevékenykedett alkotó 55 évesen halt meg január 1-jén.
A Fesztiválzenekaré az év albuma
Bruckner IX. szimfóniájának felvétele két fontos díjat nyert.
Január 1-jén történt
Már az ókorban is nagy vigalommal ülték meg a múltat lezáró és a jövőbe tekintő új napot, amelyhez számtalan babona, hiedelem fűződik. 1823-ban ezen a napon született meg Petőfi Sándor, 1908-ban pedig megjelent a Nyugat folyóirat.
Lovag lett Brian May, a brit becsületrend tagja lett a miniszoknya tervezője
Zenészek, sportolók, Oroszországban és Ukrajnában dolgozó diplomaták szerepelnek a brit uralkodó szombaton ismertetett újévi kitüntetési listáján. III. Károly király trónra lépése óta most először részesítette elismerésben és a velük járó címekben az erre érdemesnek talált jelölteket.
Hamis Rubens-festményt foglaltak le az olasz hatóságok
Csalás és hamisítás gyanúja miatt lefoglaltak az olasz hatóságok egy Peter Paul Rubens flamand festőnek tulajdonított képet pénteken egy kiállításon, a genovai dózsepalota galériájában.
Törölték a Putyin-barát orosz balettsztár milánói fellépését
Sokak tiltakozása miatt törölték egy milánói színházban egy Raszputyinról szóló táncmű bemutatóját, amelynek orosz főszereplője testére tetoválva viseli Putyin orosz elnök képmását.
2022 a rekordok éve volt a hazai filmiparban
A Magyarországon készített filmprodukciók regisztrált költése meghaladta a 250 milliárd forintot, ami mintegy 20 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.