Egyéb

Kik kapnak irodalmi Nobel-díjat?

Megszakításokkal ugyan, de már 116 éve osztják ki Alfred Nobel végrendelete nyomán a róla elnevezett díjakat. Örök kérdés viszont, hogy milyen szempontok alapján ítéli oda az elismeréseket a Svéd Királyi Tudományos Akadémia – főként a több szempontból különlegesnek számító irodalmi Nobel-díj esetében. A kérdést dr. Kulcsár Szabó Ernő akadémikussal, egyetemi tanárral jártuk körbe.

Retró a Nemzeti Galériában

Előfordulhat, hogy a Magyar Nemzeti Galéria Kupolacsarnokában vidáman csacsacsázó párokra bukkansz, fél emelettel feljebb pedig a felszűrődő hatvanas évek zenéjére önfeledten festegető embereket találsz? Útközben esetleg belefutsz még egy előadásba vagy tárlatvezetésbe is? A novemberi Múzeum+-on e különleges élményeket élhettük át.

Szakács Imre művei Nagyváradon

Szakács Imre festőművész a mostani kiállításával az első önállót tudhatja magáénak Erdélyben – a 7x7 című kiállítás 49 alkotása a Nagyváradi Vár Fejedelmi Palotájában kapott helyet, ahol november 19. és december 31. között látogatható. Az alkotások hét művésztelepen készültek.