Egyéb

A magyar festészet margójára

Az orvosok és festők védőszentjének, Szent Lukácsnak a napja október 18-a, mely dátum 2002 óta egyet jelent a Magyar Festészet Napjával. De vajon milyen is a kortárs magyar festészet? Miért van szakadék a képzőművészet és a közönség között? A Magyar Festészet Napja Alapítvány új elnökével, Verebes György festőművésszel beszélgettünk a rendezvénysorozat programjairól.

Az alapítást ünneplik

Jubileumi programokkal ünneplik az Angster orgonagyár alapításának 150. és a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. fennállásának 25. évfordulóját október 19-én és 20-án a baranyai megyeszékhelyen. Az ünnepi programsorozat részeként bemutatják az Angster re-generációk című darabot, de a részvevők az egykori Angster-gyár épületét is megtekinthetik.

Az ügynök halála

Willy Loman utazó ügynök története „tipikus” amerikai történet. Adott egy elérhetetlen álmokat kergető apa, aki minden vágyát saját fiába táplálja, tőle várja a feloldozást, melyet azonban sosem kap meg, vagy nem úgy, ahogyan elképzelte. Arthur Miller egyik leghíresebb darabját, Az ügynök halálát tűzte műsorra a Nemzeti Színház, melyet már számos alkalommal vittek színre. Kíváncsian vártuk, ez a feldolgozás miben tér el az eddigiektől…

Jönnek a skandinávok!

Idén sem maradunk Skandináv Filmfesztivál nélkül: a mustra október 24. és 29. között az Art+ Cinema moziban minden eddiginél gazdagabb kínálatot vonultat fel. A fesztivál hat napja alatt öt kategóriába osztva 30 alkotást láthatnak a skandináv filmek szerelmesei. A sokszínű válogatásban találunk dán drámát, finn dokumentumfilmet, izlandi thrillert, norvég vígjátékot és svéd kosztümös filmet is.

Igazi emberi sorsok a színpadon

Az Orlai Produkció egyedülálló színházi sorozatot indít október 19-én a Mozsár Műhelyben. Igazi emberi sorsokat, történeteket mutat be a színpadon. Lengyel Nagy Anna szerző történeteit színpadra adaptálva, Pelsőczy Réka művészeti vezetésével minden egyes részt más rendező fogalmaz meg és mutat be a nézőknek. Lássuk, kikkel találkozhatunk a pódiumon!

Nagyszabású koncertet ad az East

Több mint négy évtizedes életművét átívelő, története legnagyszabásúbb koncertjére készül az East együttes. Az East kilenc lemezzel a háta mögött 1994-ben feloszlott, tizennyolc évvel később, 2012-ben azonban visszatért és azóta is aktív. A hazai progresszív rockszíntér kiemelkedő formációja október 23-án, a nemzeti ünnepen lép fel a Sportarénában.