Egyéb

Caravaggio, az elmeháborodott zseni

Prostituáltakat kért fel modellnek Szűz Mária megfestéséhez, Szent Mátét analfabétaként ábrázolta, a keresztény ige ikonikus hirdetőit pedig szegényekként, koszos lábakkal jelenítette meg. Egyszerre vívta ki az egyház elismerését és haragját, bűnlajstromáról pedig az utcai verekedések és a gyilkosságok sem hiányoznak. A művészet templomai című filmsorozat legújabb része az őrült olasz festőóriást, Caravaggiót mutatja be.

Utcabállal nyílik az évad

Évadnyitó utcabált szervez a József Attila Színház szeptember 15-én. A gyerekeket aszfaltrajzversennyel, kézműves sátorral, meseelőadásokkal, játékokkal, a felnőtteket koncertekkel, versenyekkel és beszélgetésekkel várják. Az érdeklődők azonban nemcsak színes programokon vehetnek részt, hanem a színház kulisszái mögé is bepillanthatnak!

Fesztivállal ünnepel az NKA

„Kultúra? Alap” – hangzik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szlogenje, amellyel, ahogy Lőrinczy György alelnök is elmondta, a fiatalok kíváncsiságát szeretnék felkelteni a minőségi kultúra iránt. Az alapításának 25. évét ünneplő NKA szeptember 23-tól október 17-ig várja az érdeklődőket országszerte a 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozatára.

Filmek iskolakezdésre

Még be sem köszöntött az ősz, máris elkezdődött az új tanév, amely a diákok, a tanárok és a szülők életében is fontos momentum. Van, aki örömmel gondol az első sulis napra van, aki izgatottan várja és van, akinek a lába is megremeg a félelemtől. Akármelyik táborba is tartozz, cikkünkben találsz kedvedre való filmet!

Hinni valamiben

Miben hisz egy zenész? A jazzben? Magában? Valami sokkal nagyobban, amely áthatja a zenéjét? Neumann Balázs zongorista, Máthé László bőgős és Kaszás Péter dobos olyan lemezbemutató koncertre készül, ahol mindegyik kérdésre választ kaphatunk. A Neumann Balázs Trió szeptember 19-én a Budapest Jazz Clubban mutatja be legújabb, Faith című lemezét.

Huszonöt év képzőművészeti munkái

25 ÉV 50 KÉPZŐMŰVÉSZ 99 ALKOTÁS címmel nyílt kiállítás a szentendrei MANK Galériában szeptember 12-én. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Képzőművészeti Kollégiuma és a MANK Nonprofit Kft. közös tárlata szeptember 30-ig látogatható. Az alkotások három kiállításon mutatkoznak be: Szentendrén 14 alkotó munkásságát ismerheti meg a közönség.