Huszonöt év képzőművészeti munkái

Egyéb


_d0a6042__copy__600x395.png
Krucsainé Herter Anikó

?Nincs a világon az a nagy terem, ahol egyszerre mutatkozhatnának be az elmúlt 25 évben támogatásban részesült alkotók alkotásai? ? fogalmazott Krucsainé Herter Anikó kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkár. Elmondta: a kiállításon nagyszerű válogatással, változatos tematikával, különböző művészeti irányzatokkal és alkotótechnikákkal ismerkedhetünk meg. A Nemzeti Kulturális Alap mind a művészeti alkotások létrehozására, mind azok közönséghez való eljuttatására lehetőséget biztosít.

?Bármely év bármely támogatottja időtálló módon bizonyítja, hogy minden forint és bátorító szó a lehető legjobb helyre került, hiszen e munkák nélkül sokkal szegényebb lenne a magyar művészettörténet? ? mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Ahhoz, hogy a néző felismerje az alkotók szándékát, az általuk mozgósított kultúrának azonosnak kell lennie azzal a kultúrával, amelyet a néző mozgósít. Ezen a kiállításon ez nem lehet kérdés, hiszen mind a művek, mind mi, magunk 21. századiak vagyunk ? fogalmazott Baksai József, a Szentendrei Régi Művésztelep festőművésze.

Három kiállításon mutatkozik be 50, az elmúlt huszonöt évben a kollégium által támogatott művész mintegy 99 alkotása: Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban augusztus 19-étől, Szentendrén, a MANK Galériában szeptember 12-étől látható a kollekció egy-egy részlete, a teljes anyag pedig a balmazújvárosi Semsey Kastélyban lesz megtekinthető október 11-től.


_d0a6240__copy__600x400.png
Verebes Ernős (basszusgitár) és Verebes György (zongora)

Most Szentendrén 14 alkotó munkásságába nyerhetünk bepillantást. Az emberi alakból kiindulva fejti ki művészi üzenetét az alkotók közül Csurka Eszter, Gaál József, Halász András, Verebes György, miközben Konok Tamás és Matzon Ákos a geometria jegyében alkotta meg műveit. Szirtes János a dinamikus mozgást eleven színekkel vetíti elénk, míg Erdélyi Gábor épp ellenkezőleg, a faktúra nyugalmával hat ránk. Lonovics László a fotógrafika eszközével hozott létre műveket, Pincehelyi Sándortól pedig attraktív táblaképet láthatunk. A plasztika műfaját Lipcsey György expresszív és Várnagy Ildikó teátrális alkotásai képviselik.

?A kiváló alkotók kiváló döntnökökké váltak a bírálati munka során? ? fogalmazott dr. Cs. Tóth László művészeti író, a kiállítás kurátora, az NKA Képzőművészeti Kollégiuma kuratóriumának tagja.

Az eltelt negyedszázadban a képzőművészeti társadalom csaknem 1500 alakja kapott anyagi hozzájárulást alkotómunkája kiteljesítéséhez a kollégium jóvoltából. ?A mostani kiállítások alkalmával megjelent kiadvány szemlélteti, milyen rangos alkotók éltek a pályázati lehetőséggel. Arról is meggyőződhetünk, hogy nem stiláris vagy tematikai elvek alapján, hanem a minőségi színvonal függvényében ítélték oda a támogatásokat? ? mondta el a kurátor.

Kiállító művészek: Csurka Eszter, Elekes Károly, Erdélyi Gábor, Gaál József, Halász András, Konok Tamás, Lipcsey György, Lonovics László, Matzon Ákos, Nádas Alexandra, Pinczehelyi Sándor, Szirtes János, Várnagy Ildikó, Verebes György

A kiállítás 2018. szeptember 30-ig, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, hétvégén 10 és 17 óra között tekinthető meg.
Fotók: Csákvári Zsigmond