Egyéb
A Völgy szíve
„Ha a Művészetek Völgye az ország szíve, akkor az idén nyolcadszor nekilendülő Kaláka Versudvar a Völgy szíve” – írják a Művészetek Völgye honlapján. A fesztivál július 20. és 29. között várja a látogatókat. Aki irodalomra, jó beszélgetésre vágyik, ne hagyja ki a Kaláka Versudvart, ahol többek között Háy Jánossal, Szabó T. Annával és Lackfi Jánossal is találkozhat.
Jazz Udvar vár a Völgyben!
A Művészetek Völgye a hagyományokhoz híven idén is színes programokkal várja az érdeklődőket július 20. és 29. között. Különféle udvarok programjai szórakoztatják a közönséget, köztük a Muflon Jazz Udvaré, amely idén első alkalommal nyitja meg kapuit azok előtt, akik szeretik a jazzt, a pálinkát és a jó hangulatot. Az Udvar egyik alapító-szervezőjével, Szaszkó Benedekkel beszélgettünk.
Itt az Átrium őszi műsora!
Társadalomkritikus musicalekkel és komédiákkal, Molnár Ferenc szerelmeiről szóló felolvasószínházi produkcióval, valamint a Kiscsillag koncertszínházi előadásával várja közönségét az új évadban az Átrium. Az augusztusi, a szeptemberi és az októberi előadásokra már vásárolhatók jegyek! Milyen darabokkal készülnek a 2018/2019-es évadra? Cikkünkből kiderül!
Szédülj bele a filmekbe!
Az elmúlt négy év nagy sikerét követően július 25. és augusztus 1. között a Vertigo Média és a Budapest Film Zrt. közös szervezésében a fővárosi Puskin moziban idén is lesz Vertigo Filmhét. Egy teljes héten át naponta három artfilmet nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából.
Sam Havadtoy a Ludwigban!
Sam Havadtoy festőművész New York-i éveit állítja középpontba a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Huszárlépésben címmel július 13-ától látható kiállítása. A tárlat nem „emlékműszerű” kiállítás, de nem is szorítja be Havadtoyt egyetlen műfajba – mondta el a tárlat július 12-ei sajtóbejárásán Fabényi Julia, a múzeum vezetője.
Színes programok várnak!
Kiállítások, klasszikus és könnyűzenei koncertek, felolvasóestek, színházi előadások és könyvbemutatók is várják a közönséget a 21. Zsidó Kulturális Fesztiválon augusztus 26. és szeptember 2. között hat budapesti helyszínen. Az augusztus 26-ai nyitókoncerten a Budapest Klezmer Band és a Barcelona Gipsy balKan Orchestra ad koncertet.