Fabényi Julia kiemelte: Sam Havadtoyé izgalmas és rendkívül sokrétű életmű, ez a rétegzettség pedig minden egyes munkájában megjelenik. ?Több, mint festészet, több, mint szobrászat; intelligensen szórakoztató és intelligensen minőségi? ? méltatta a magyar származású, londoni születésű alkotó életművét. Nemes Attila kurátor hangsúlyozta, hogy a Ludwig Múzeumban bemutatott anyag Sam Havadtoy New York-i éveire, művészbarátságaira, az amerikai metropoliszban őt ért hatásokra, koncentrál.


huszarlepesben3_600x399.png
Sam Havadtoy

 

A Havadtői Sámuel néven 1952-ben Londonban született művész 1972-ben érkezett New Yorkba, ahol belsőépítészként kezdett dolgozni. Ennek köszönhetően ismerte meg John Lennont és Yoko Onót, akik megbízásaikkal és barátságukkal megnyitották számára az utat a vezető művészeti körökbe. Ezekből az együttműködésekből hamarosan önálló javaslatok is születtek, így készült el például Keith Haring kiállításon is bemutatott, kétszárnyú oltára is. Sam Havadtoy felidézte, hogy a tárlat egyik legfontosabb egysége a Yoko Onóval való kapcsolata köré épül és fő motívuma a sakk, amely húsz évvel későbbi elválásuk metaforája is lett. A játszma című sorozat a sakktörténelem egyik leghíresebb játszmáját, a Bobby Fischer-Szpasszkij partit idézi fel, külön képeken megörökítve a mérkőzés mind a 41 lépését.

 

Havadtoy művészetére jellemző az elfedés, a becsomagolás, az elrejtés motívuma: kedvelt anyaga a csipke, melyet számtalan művéhez felhasznál. Az Ajtók című sorozatban például 14 csipkével fedett budapesti ajtó idézi meg a keresztút stációit, 53.13 című munkájának alaprétegét Yoko Ono egyik festménye képezi, a Four Seasons sorozat japán erotikus metszeteket dolgoz fel, de a kiállításban látható híres, csipkével beborított Fiat 500-asa is. Az apró népautó egykor az ?olasz álom? megtestesítőjének számított, Walt Disney klasszikus figurái pedig az amerikai identitás fontos részét képezik, Sam Havadtoy ezért a Disney-mesefigurákhoz is gyakran visszatér: külön terem sorakoztatja fel Miki egér-feldolgozásait. A játékosság fontos eleme a tárlaton először látható, hatalmas szőnyegnek is (A szeretet emléke), de Havadtoy számos más alkotó, többek között de Kooning, Andy Warhol vagy André Kertész előtt is egyéni hangon tiszteleg.

 

Havadtoy objektekkel, anyagokkal, formákkal, más művészek alkotói gesztusaival folytatott játéka nem választható el attól a helyzettől, amely a New Yorkban eltöltött éveit jellemzi. Belsőépítészként, lakberendezőként erős művészeti érdeklődéssel és alkotói késztetéssel dolgozik, miközben folyamatos harcot folytat az önálló művészeti lehetőségekért. A Haringnek készített kandallóelőlap talán az a mű, amely minden kétséget kizáróan megmutatja, hogy már designerként is ragaszkodik ahhoz, hogy az alkotási folyamatban elképzelései művészi értelemben kapjanak helyet.

 

Sam Havadtoy kiállítása szeptember 2-áig látható a Ludwig Múzeumban, míg a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban a művész friss munkáiból, a Makláry Kálmán Galériában pedig nyomataiból nyílik a napokban tárlat.

 

Forrás: Kultúra.hu/MTI

Fotó: MTI/Balogh Zoltán