Egyéb

A kortárs művészet legjobbjai

A kortárs művészet legjobbjaival, premierekkel és ősbemutatókkal készül az őszre a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, mely október 6-án kezdődik és egészen október 22-éig tart. Mára már alapértelmezett eseménye az ősznek a CAFÉ Budapest, melynek egyik legfőbb célkitűzése „a kortárs művészet közelítése a közönség felé”.

Hódmezővásárhely patinája

Patina címmel nyílt kiállítás a XIV. Vásárhelyi Fotószimpózium alkotásaiból május 20-án Hódmezővásárhelyen. Az Alföldi Galériában negyvenkét fotó tekinthető meg, melyek mind Hódmezővásárhely patináját kívánják bemutatni, pontosabban a város építészeti, szellemi, tárgyi és természeti értékeit. A Patina című tárlat július 2-ig tekinthető meg Hódmezővásárhelyen, szeptemberben pedig a fővárosban is látható lesz a Bartók1 Galériában.

Mi az a final cut?

Mit jelent pontosan az a kifejezés, hogy final cut? És mi a jelentősége egy film készítése során? Annyit máris elárulunk, hogy cikkünkben a vágás, jelen esetben az utolsó vágás jelentésével, jelentőségével foglalkozunk. Emellett pedig filmet is ajánlunk, méghozzá egy különleges alkotást, melynek címe nem meglepő módon: Final Cut.