Egyéb
Történelem nélkül nincs nemzet
Egy rendszergazda, aki szabadidejében nagysikerű történelmi regényeket ír. Aki gyerekkorában tízszer is elolvasta az Egri csillagokat és annyi könyvet vett a kezébe, hogy kétszáz százalékkal emelte az osztály olvasási átlagát. Egy igazi lokálpatrióta, aki Anjou-sorozatával büszkévé tette Öcsöd nagyközség minden lakóját. Csikász Lajossal beszélgettünk.
A legendás LGT-s
Karácsony Jánost alias Jamest senkinek sem kell bemutatni. Minden bizonnyal a legtöbben az LGT gitárosaként ismerik, ám aki az LGT-s idők előtt is követte a zenész pályáját, jól tudja, hogy a Generál együttes alapító tagja is. A Cseh Tamás Program Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow-sorozatának május 4-ei alkalmán őt faggatta Lévai Balázs újságíró, producer a RaM Colosseumban.
Összeállt a versenyprogram
A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon gazdag merítés látható az elmúlt két év magyar animációsfilm terméséből. 36 rövidfilm, 25 televízió-sorozat epizód, 22 diákfilm és 33 alkalmazott animáció került a versenyprogramba. A fesztiválkedvencek mellett számos mesefeldolgozás és történelmi témájú animációk is peregnek a KAFF-on idén júniusban.