Egyéb
Az arcképfestés mestere
Szobafestőktől, színházi díszletfestőktől tanult először, mégis már tizenhét éves korára arcképmegrendeléseket kapott. Szülei szegények voltak, ezért sokat nélkülözött, de a rajzolás mindig kiutat jelentett a hétköznapokból. Kezdetben tanulótársait, majd Katona Zsigmond és báró Kemény Simon arcképét is felvázolta. Ő volt Barabás Miklós festő, aki éppen 118 éve halt meg.
Az elmúlt évek irodalmi művei
Az elmúlt több mint másfél évtized magyar nyelvű irodalmi alkotásaiból nyújt széles merítést a Hitel folyóirat februári lapszáma, amelyben kortárs alkotókat kérdeztek meg az általuk legfontosabbnak ítélt, 2000 után született művekről. A leggyakrabban említett szerzők között van Ágh István költő és Szilágyi István író is.
Emlékezés a legnagyobb királyunkra
Milyen lehetett az élet a reneszánsz Magyarországon? Hogyan éltek akkor a nemesek? Milyen ruhát hordtak, hogy étkeztek? A legtöbben szívesen visszarepülnénk egy-egy napra a 15. századba. Ezt most megtehetik azok, akik ellátogatnak a Soproni Múzeumba, amely februárban Mátyás király nyomába indul. Egészen a hónap végéig tartanak a Mátyás-napok.
Hárommilliárd közösségfejlesztésre
„A 2014–2020-as EU-s fejlesztési ciklus első jelentős kulturális fejlesztési programja a tegnap meghirdetett Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás című pályázat, melynek megvalósítására hárommilliárd forintos keret áll rendelkezésre” – mondta dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár február 10-ei sajtótájékoztatóján.