Egyéb

Még nem vagyok itt kész

Antonia Vai szülei a hetvenes években hagyták el Magyarországot és Stockholmban telepedtek le. A 27 éves énekesnő két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy felfedezi gyökereit Budapesten is – azóta pedig állandó szereplőjévé vált a fővárosi zenei életnek. A „soul bohém dívájával”, Antonia Vai-jal beszélgettünk dalszerzésről, idegenvezetésről, kitárulkozásról, YouTube-ról.

Kokoschka babája - Egy világra szóló szerelmi történet

A Bridging Europe - Európai Hidak: 2015 Ausztria, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciójában szeptember 13-án egyetlen alkalommal tekinthetjük meg a Kokoschka babája című, különleges táncprodukciót. Az előadás koreográfiájáért Gergye Krisztián és Gloria Benedikt felel.

Legjobb a legjobbak közt

Immár tizenharmadik alkalommal adják át idén a Prima Primissima díjakat. A díj jelöltjeit sajtótájékoztató keretében jelentette be Dr. Csányi Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A kiválóságok között idén is olyan művészek, sportolók és a tudományos élet, a népművelés, oktatás és a sajtó képviselői szerepelnek, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést.

Magyar nő Albánia trónján

Apponyi Géraldine Albánia történelmének egyik legkedveltebb alakja, akiről még a kommunista időkben sem mondtak rosszat. A 100 éve született magyar arisztokratáról Joséphine Dedet Géraldine. Egy magyar nő Albánia trónján című személyes hagvételű művében alapos portrét fest. A könyvet a hazai olvasóknak szeptember 8-án mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.