Egy díj értékét nemcsak az alapító szándéka, hanem azok köre is meghatározza, akik az elismerésben részesülnek. A Prima Primissima díj értékállóságát nem csupán a több mint egy évtizedre visszatekintő múltja, hanem széles körű társadalmi elfogadottsága is jól szemlélteti. A Prima Primissima nem más, mint ragaszkodás a minőség és a kiemelkedő teljesítmény elismeréséhez, aminek a mai, változó világban különösen nagy a jelentősége. A díj széles körű elismertségét az is jól mutatja, hogy évről-évre több ezer szavazat érkezik a jelöltekre.

?Örömmel látjuk, hogy évről évre sikeresen tudjuk teljesíteni az Alapítvány célkitűzéseit, azaz megmutatjuk és méltóképpen honoráljuk a kiválóságokat. A díjjal nem csupán elismerésünket kívánjuk kifejezni, hanem azt reméljük, hogy társadalomformáló erővel is bír, inspirációt és példamutatást ad a minél magasabb szintű teljesítményhez. Az eddigi évek tapasztalatai alapján bátran állíthatom, hogy jó úton haladunk és az idei jelöltek is egytől-egyig kiérdemelnék a Primissima címet, így nehéz helyzetben leszünk a döntéskor? ? mondta Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

A jelöltek a hagyományoknak megfelelően idén is tíz kategóriában: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet szerepelnek. A Primák fejenként 5 millió forint jutalomban részesülnek.

Minden kategóriában három kiválóság kap helyet, az Alapítvány kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége pedig titkos szavazással közülük választja ki a Primissimákat, minden területről egyet. Emellett a korábbi éveknek megfelelően idén is SMS szavazással dől el ki lesz a közönségdíjas. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A Primissimák és a közönségdíjas 15 millió forinttal lesznek gazdagabbak.

?Mindenkit arra buzdítunk, hogy szavazzon arra a jelöltre, aki szerinte a leginkább megérdemli a Közönségdíjat. Annál is inkább érdemes részt venni a voksolásban, mert a szavazók között kisorsoljuk a legújabb Mercedes-Benz A-osztály személygépkocsit. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a www.primaprimissima.hu weboldalon és a Prima Primissima Facebook oldalán? ? ismertette Honti Hanna, a Prima Primissima Alapítvány ügyvivője.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően ebben az évben is önálló, Junior Prima díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti fiatalokat. A Junior Prima Díj társalapítói, a Magyar Fejlesztési Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Docler Holding, a KAVOSZ Zrt., az FHB Bank, a tudomány, a zene, a népművészet, a sajtó és a színház művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akár tízet is. A Junior Primák jutalma 2-2 millió forint.

Emellett idén is átadják a területi Prima díjakat, melyeket 19 megyében hárman nyerhetnek el. A díj célja a helyi közösségek erősítése és az értelmiségi eredmények elismerése. A díjazottak jutalma 1-1 millió forint.

2015. évi Prima díjazottak

MAGYAR IRODALOM

Kodolányi Gyula, költő, esszéista

Marosi Gyula, író, dramaturg

Oravecz Imre, költő, író, műfordító

MAGYAR SZÍNHÁZ? ÉS FILMMŰVÉSZET

Börcsök Enikő, színművész

Máté Gábor, színművész, rendező

Sándor Pál, rendező

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET

Csáji Attila, képzőművész

Károlyi Zsigmond, festőművész

Vojnich Erzsébet, festőművész

MAGYAR TUDOMÁNY

Csíkszentmihályi Mihály, pszichológus, egyetemi tanár

É. Kiss Katalin, nyelvész

Dr. Stépán Gábor, gépészmérnök, egyetemi tanár

MAGYAR OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS

Csapó Benő, oktatáskutató, egyetemi tanár

Dr. Gyarmathy Éva, klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus

Petőfi Irodalmi Múzeum

MAGYAR ÉPÍTÉSZET ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET

Benczúr László, okleveles építészmérnök

Dévényi Tamás, okleveles építészmérnök, belsőépítész

Tomay Tamás, okleveles építészmérnök

MAGYAR SAJTÓ

Hajdú B. István, sportújságíró

Stumpf András, újságíró, publicista

Vinkó József, újságíró, dramaturg, műfordító

MAGYAR SPORT

Kásás Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó

Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornász

Taróczy Balázs, teniszező

MAGYAR NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖZMŰVELŐDÉS

Ifjú Csoóri Sándor, népzenész, zenetanár

Fonó Budai Zeneház

Levente Péter - Döbrentey Ildikó, közösségalkotó társak

MAGYAR ZENEMŰVÉSZET

Baráti Kristóf, hegedűművész

Budapest Klezmer Band

Kovács János, karmester