Egyéb
Felújítják a Budai Vigadót
Augusztus 4-én egy sajtóbejárás keretében jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója a Budai Vigadó felújítását. A teljes rekonstrukcióra 5,5 milliárd forintot különített el a kormány.
Földbe zárt kincseink - Szeptemberben ismét Kulturális Örökség Napjai
Földbe zárt kincseink címmel tette közzé az idei Kulturális Örökség Napjai (KÖN) felhívását a rendező Forster Központ. Ebben az évben a 200 éve született Rómer Flórisra, a magyar régészet atyjára és a régészetre fordít kiemelt figyelmet a szeptember 19-20-án megrendezendő program.
Novemberben új magyar sorozat jön az HBO-ra
A hazai filmes világ legjobbjai új, magyar sorozat elkészítésébe kezdtek. Vagyis dehogy kezdtek, lassan végeznek az Aranyélet című sorozattal. Még három forgatási nap várt rájuk, amikor a Csepeli Művekben megnézhettük, hogyan igazgatja a stábot Dyga Zsombor rendező.