Egyéb

A szellem harcosa

Augusztusban ismét Székesfehérvári Királyi Napok: a tíznapos eseménysorozat előkészületeiről Brájer Éva alpolgármester és dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója beszélt a Fehérvár Televízió adásában. A rendezvénysorozat keretében mutatják be a Könyves Kálmán életéről szóló Koronázási szertartásjátékot is.

Megnyílt a Csontváry-kiállítás

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyitotta meg A magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítást július 5-én, a festő születésének 162. évfordulóján. A festőzseni életművét bemutató nagyszabású tárlat július 7-től az év végéig látogatható a Honvéd Főparancsnokság épületében.

Rendezetlen ívek - Bernar Venet szobra Budapesten

Július 16-án, csütörtökön avatták fel Bernar Venet francia kortárs képzőművész Rendezetlen ívek (3 ív x 5) című, nyolc tonna összsúlyú szoborcsoportját a budapesti Március 15. téren. A mű októberig áll majd jelenlegi helyén, bemutatásán és az azt megelőző beszélgetésen jelen volt a 74 éves művész is.