Egyéb

35 év után újra megjelenik a Tintin képregénymagazin

Különszámmal jelentkezik 35 év szünet után a Tintin képregénymagazin – jelentette be a Le Lombard kiadó a franciaországi Angouleme Nemzetközi Képregényfesztiválon.

A gyerek–szülő kapcsolatról szól a Gólem Színház új bábelőadása

A Gólem Színház Kócos macskaember-kölyök című előadása Etgar Keret meséje alapján készült, rendezője Cseri Hanna.

Átadták a Barcsay-díjakat

Az elismerések ünnepélyes átadását követően megnyílt a három díjazott, Krizbai Gergely Krizbo, M. Kiss Márti és Szabó Franciska kiállítása csütörtökön a szentendrei ÚjMűhely Galériában.

Március elején nyílik a Stereo Művház

A tízéves Stereo Akt független színházi társulat Stereo Művház néven március elején megnyitja Józsefváros új kulturális műhelyét és közösségi terét a 8. kerületi Illés utca 36. szám alatt.

Ma van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

Január 27. a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. Az erről szóló ENSZ határozat hangsúlyozza az emlékezés és a tanítás kötelességét, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

EKF – Idén is megrendezik a Holtszezon irodalmi fesztivált februárban Veszprémben

Tizenhárom helyszínen több mint száz programmal rendezik meg a második Holtszezon Nemzetközi Kortárs Fesztivált február 23–26. között Veszprémben.

Filmek, amelyekről nem érdemes lemaradni a Magyar Filmszüreten

Hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Filmszüretet. Az eseményen az előző év legjobb magyar filmjeiből válogathatnak a látogatók.

Jemeni és libanoni helyszínek kerültek az UNESCO veszélyeztetett világörökségi listájára

Jemeni és libanoni kulturális örökségi helyszíneket is felvett a veszélyeztetett világörökségek listájára szerdán az UNESCO.

Amihai Grosz brácsaművész lesz a Liszt Ferenc Kamarazenekar vendége

Amihai Grosz brácsaművész lesz a Liszt Ferenc Kamarazenekar vendége február 4-én, a Berlini Filharmonikusok szóló brácsaművésze a Zeneakadémián lép fel az együttessel. A koncerttel indul az idén 60 éves zenekar ünnepi sorozata.

A Tranosciusról szól a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új időszaki kiállítása

Az evangélikus szlovákok szent könyvéről, a Tranosciusról szól a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Égi csillag tiszta fénye című új időszaki kiállítása.

Aranyat nyert a Néprajzi Múzeum alkalmazása

A digitális gondolkodás és a digitális megoldások újszerű, innovatív, ötletes megvalósítását díjazó Pixel Perfect Awards megmérettetésen kiosztott hat arany elismerés közül egyet a Néprajzi Múzeum gyűjteményeire épülő motívumalkotó alkalmazás nyert el január 25-én.

La Fontaine meséinek ritka illusztrációi 2,7 millió dollárért keltek el

La Fontaine híres állatmeséihez a 18. században készült híres illusztrációk keltek el 2,7 millió dollárért (961 millió forintért) a Christie's szerdai árverésén New Yorkban.

Februárban érkeznek a finn filmek a Toldi moziba

Február 15. és 19. között a magyarországi Finn Intézet (Finnagora) szervezésében újra belekóstolhatnak az érdeklődők a finn életbe és megismerhetik az északi ország gondolkodását, hiszen érkezik a 12. Finn Filmnapok a Toldiba.

Prokofjev-maraton a Müpában

Nagyzenekari koncertek, intim kamarazene, filmvetítések és ingyenes hangversenyek várják a közönséget február 4-én a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvényén.

Budapesten is bemutatkozik a Máltai Szimfónia 50 fős zenekara

Január 31-én Budapesten is bemutatkoznak az ország legszegényebb kistelepülésein élő, a Felzárkózó Települések programban zenét tanuló gyermekek, akik a Máltai Szimfónia 50 fős zenekarában adnak koncertet.